A 77 éves nőt kora délután hívta fel egy férfi, aki közölte, egyik rokona balesetet okozott. A csaló azt mondta, a nő unokaöccséről van szó, majd átadta a készüléket az unokaöccsként bemutatkozó társának. Az ál-rokon sírva felvázolta reménytelen helyzetét: balesetet okozott, ő is megsérült, kitört két foga, megrepedtek a hangszálai, lehet, hogy a hangját is elveszíti – írja a police.hu.
Miután kellő aggodalmat és együttérzést váltottak ki az asszonyból, a másik férfi elmondta a „peren kívüli megegyezés” feltételét, fizetnie kell 1,2 millió forintot, vagy a rokon börtönbe kerül.
A nő megijedt, és felajánlotta félretett megtakarítását. Megkapta az instrukciókat, hol, kinek kell átutalnia, taxival menjen, és nem beszélhet senkivel.
Az idős elautózott a célállomásra és elutalta spórolt pénzét „Thomas Tadeus Zaton” számára az Egyesült Királyságba.
A hívó a hazafelé úton is folyamatosan vonalban volt és vissza-visszakérdezve érdeklődött, betartotta-e a szabályokat, megjött-e a taxi, úton van-e. Az asszonynak egy idő után gyanússá vált, ám kérdésére, hogy ez átverés-e, felháborodottan jött a válasz: „Hogy képzeli?”.
A vonalat csak akkor bontotta a férfi, amikor az asszony hazaért. A gyanakvás azonban nem múlt el, ezért a nő felhívta unokaöccsét, aki megnyugtatta, semmi baja, vidéki barátainál időzik. Eztán hívta a 112-t és feljelentést tett.
A 77 éves asszony visszakaphatta megtakarítását, ahová a rendőrök is elkísérték, és rávették, tartsa azt biztonságos helyen, leginkább egy bankban. Az ideiglenes testőröknek is beillő nyomozók hálából ölelést és puszit kaptak a rendőrség beszámolója szerint.
A rendőrök ismeretlen tettesek azonosításával, felkutatásával és elfogásával folytatják a munkát, a nyomozás csalás bűntettének gyanúja miatt folyik.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)