A Honvédkórház több városi egészségügyi intézmény munkáját is koordinálja, és az utóbbi időben partnereiket is arra kérik, hogy nyissanak új ágyakat a koronavírus-járvány erősödése miatt. Nem százas nagyságrendben egyelőre, hanem húszat-tizenötöt naponta - mondta Wikonkál Norbert Miklós, a Honvédkórház főigazgatója az MTI beszámolója szerint.
A vírus omikron variánsára továbbra is igaz, hogy enyhébb tüneteket okoz, viszont nagyon fertőző, "gyakorlatilag a falon is átmegy".
Akinek felsőlégúti panasza van, hordjon maszkot és tartson távolságot az emberektől - javasolta a főigazgató.
Szokatlan az, hogy a járvány nyáron sem nyugszik. Az is újdonság, hogy a gyerekek sokkal erősebb tünetekkel esnek át a betegségen. Magas láz, rossz közérzet és étvágytalanság is jelentkezhet náluk - tette hozzá a főigazgató.
Az oltás felvétele és az önkéntes maszkhordás továbbra is nagyon jó döntés. Augusztustól - hetente kétszer - újra lehet majd bejelentkezés nélkül is oltást felvenni a Honvédkórházban - mondta Wikonkál Norbert Miklós.
Romlanak a járványszámok
Magyarországon a bejelentett esetek összesítése szerint a múlt héten 10 255 új fertőzött, ami a koronavirus.gov.hu szerint egy enyhe emelkedés a korábbi adatokhoz képest.
Magyarországon jelenleg a beoltottak száma kicsit több mint 6,4 millió fő, közülük két oltással rendelkeznek 6,2 millióan, de a megerősítő harmadik oltást már csak kevesebb mint 3,9 millióan vették fel. Mostanra már a negyedik oltás felvételére is van lehetőség, amit eddig 311 547-en tettek meg.
A múlt heti 10 255 fertőzöttel 1 951 079 főre nőtt az eddig beazonosított esetek száma. Az elmúlt héten elhunyt 40 többségében idős, krónikus beteg, így az ő számuk 46 736 főre emelkedett a pandémia kirobbanása óta.
Jelenleg 866 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, és csupán 17-en vannak lélegeztetőgépen.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram