A Fővárosi Önkormányzat a kerületi önkormányzatokkal együttműködésben lehetőséget biztosított 60 év feletti budapesti lakosok számára ingyenes koronavírusantitest-tesztelésre. Húszezer tesztet csinálnak, a tesztelések még folyamatosan zajlanak a kerületekben. Eddig 3805 vizsgálatot végeztek el - közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
A tesztelés során vénás vérből vett mintából - az ABBOT diagnosztikumokat gyártó cég által forgalmazott SARS-CoV-2 IgG II Quant Assay teszt alkalmazásával - szerződött külső laboratórium végezte el a vizsgálatokat. A tesztelésre jelentkezők önkéntesen adhatták meg az oltottságukra vonatkozó adatokat.
A vizsgálat a résztvevők véletlenszerű kiválasztásának, illetve a súlyozásnak a hiányában nem jelent reprezentatív mintát, de az adatok tanulságokkal szolgálnak - írták.
- közölte Főpolgármesteri Hivatal.
A közleményben emlékeztetnek arra is, hogy a fővárosi és a kerületi antitestvizsgálat eredményeihez hasonló adatokat publikált egy új, részletes magyar kutatás is. A Sarkadi Balázs akadémikus és Ferenci Tamás biostatisztikus vezette kutatócsoport is azt állapította meg, hogy a 60 év felettiek negyede esetében nem hatásos a Sinopharm - áll a közleményben.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Lasszóval fogják az embereket ezekre a versenyekre Milánóban