A hajrájába érkezett a bankjegycsere régi, 2017 márciusa előtt előtt kibocsátott kétezreseket és ötezreseket érintő része.
Ezekkel a bankjegyekkel már 2017 július vége óta nem lehet fizetni, de a posták és a bankok jövő péntekig még becserélik ingyenesen másikra. Utána már csak a jegybank ad értük újat 2037 július végéig.
A Magyar Nemzeti Bank pár napja a Bukszával - a Napi.hu szerkesztőségi blogjával közölte - összesen több mint 6 millió bankjegy nem érkezett még be a jegybankba. A régi kétezresekből 3,9 millió, az ötezresekből pedig 2,3 milliót kellene visszaadni.
Ugyanakkor lényeges, hogy ezek elméleti mennyiségek, a jegybanknak nincs adata arról, hogy régi bankjegyek közül hány darab tűnt el vagy semmisült meg. Ahogy arról sem, hány darab maradt a külföldieknél, akik nem fogják visszahozni ezeket. Az is fontos, hogy a vonatkozó szabály csak azt mondja ki, hogy a régi kétezreseket és ötezreseket nem köteles senki elfogadni, de lehet olyan bolt, amelyik ezt mégis megteszi.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram