A héten folytatódik a Magyar Nemzeti Bank idei emlékérmeprogramja az aranybullás érmékkel.
Május 20-án, azaz a következő pénteken jelennek meg a 1222-ben kiadott Aranybullának emléket állító érmék. Lesz egy aranyból készült mini érme, amelynek névértéke 10 ezer forint, a tömege pedig 0,5 gramm. A párja egy színesfémből vert több mint 117 grammos érme, utóbbi névértéke 5 ezer forint. Mindkettőt Enrdődy Zoltán tervezte.
Az 1222-ben II. András király által kiadott Aranybulla a magyar alkotmányjog korai évszázadainak meghatározó alapdokumentuma, melyet a székesfehérvári országgyűlésen tettek közzé. A királyi függőpecséttel ellátott okirat rögzítette először a magyar nemesség jogait. A kettős aranypecsét az oklevél hártyájának felhajtott alsó részén, az úgynevezett plicaturán függött. A pecsét különféle oklevelek és okiratok hitelesítésének fő eszköze volt a középkorban, amely a 14. századra már kizárólagossá vált.
Az aranybulla – tágabb értelemben – azt az aranyból készült pecsétet jelenti, melyet III. Bélától kezdődően a magyar királyok használtak a kiemelten fontos okmányok hitelesítésére, megerősítésére.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre