A Magyar Közgazdasági Társaság BME-n működő ifjúsági szervezetének konferenciáján az MNB volt elnöke elmondta: Magyarországon még mindig a foglalkoztatottak túl nagy részét tartja el az állam. Úgy fogalmazott: széles rétegek "nem tudtak leválni" még az államról.
Gondnak nevezte, hogy a rendszerváltás után a gazdasági átalakulást a gazdasági folyamatok átpolitizálódása kísérte, ráadásul a politikai-társadalmi erők között nem volt egyetértés jelentős nemzetstratégiai kérdésekben, például az euró bevezetésében.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj