Nem távoznak üres kézzel a parlamentből kieső vagy visszavonuló képviselők: háromhavi végkielégítés jár nekik. A legrosszabbul kereső képviselők – akik csak az alapdíjat kapják – 4 millió forint körüli búcsúpénzzel kalkulálhatnak, de vannak, akiknek körülbelül 6,5 millió forint jár - írja a 24.hu.
A lap összesítése szerint 51 képviselő nem folytatja a képviselői munkát. A legtöbben, tizenöten közülük a Fidesz-frakciót erősítették, ahol a győzelem ellenére van némi átalakulás. A választás arányaiban a legjobban a Jobbik képviselőcsoportját forgatta fel, náluk a 17 tagból 13 kimarad a most alakuló Országgyűlésből. Egyedül a KDNP frakcióját nem érintette a választás, mind a 17 kereszténydemokrata megőrizte a helyét.
Jár a búcsúpénz a vesztegetéssel vádolt Völner Pál egykori igazságügyi miniszterhelyettesnek is, aki az államtitkári posztról való lemondása után 6 millió forintot kapott decemberben. Most 4 millió forintra számíthat. A többi korrupciós ügybe keveredő politikus sem marad végkielégítés nélkül: a fideszes Simonka György 4,5 millió forintot, Boldog István közel 6 milliót kaphat, csakúgy, mint az MSZP-s Tóth Csaba.
Novák Katalinnak köztársasági elnökként májustól 4 millió forintos fizetés jár, de megkapja a háromhavi képviselői végkielégítését (4 millió), mint ahogy korábbi miniszteri posztja után is kapott 3 milliót.
Húsz év után esett ki a parlamentből a Fidesszel szövetséges cigányságot képviselő Lungo Drom-elnök Farkas Flórián, aki egyébként 2013 óta nem szólalt fel a parlamentben. (Farkas háttérbe húzódását indokolta, hogy az ő roma önkormányzati elnöksége alatt tűnt el több mint egymilliárd forint uniós támogatás, amit a Híd a munka világába című programra kaptak, de abból nem sok minden valósult meg; Farkas elkerülte a felelősségre vonást.)
Nem lesz képviselő a továbbiakban a volt fidelitásos, a Várnegyed önkormányzati bérlakásainak kötelező eladásáról szóló törvényjavaslatot a nevére vevő Böröcz László, és az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos Révész Máriusz sem.
Búcsúzik az Országgyűléstől a Fidesz-listás Bíró Márk is, aki három ciklust húzott le úgy, hogy egyszer sem szólalt fel a Tisztelt Házban - hívta fel a figyelmet a 24.hu.
A korábban a Jobbikot elhagyó, majd függetlenként politizáló Volner János, Farkas Gergely, Fülöp Erik és Sneider Tamás sem jutott képviselői helyhez, mint ahogy a nyugdíjba vonuló jobbikos Balczó Zoltán sem.
Az Országgyűléstől 28 év után búcsúzik Burány Sándor, aki 2018-ig az MSZP, utolsó ciklusában a Párbeszéd frakciójában dolgozott. Az ellenzéki oldalon Molnár Gyula, Bangóné Borbély Ildikó és Mesterházy Attila is a távozók között van.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)