Egy hét telt el a "Ne menj suliba!" akció óta, amikor a diákok azért hagyták ki a pénteki tanítási napot, hogy kimenjek a Parlament elé tüntetni. Szerintük ugyanis a jelenlegi rendszer "agyonhajszolt zombikat" csinál belőlük.
A diákok akkor 12 pontban foglalták össze követeléseiket és január 31-ig adtak a kormánynak ultimátumot. A diákok követelései között egyebek mellett olyanok szerepelnek, mint a nulladik órák és a 8 óra előtti iskolakezdés eltörlése, a szabad tankönyv-választás, a heti óraszámok maximálása, illetve hogy kritikus gondolkodásra neveljék őket az iskolákban.
Kapcsolódó
Az ATV Hiradónak nyilatkozva Palkovics László oktatásért felelős államtitkár azt mondta: nyílt kapukat döngetnek a diákok, hiszen már folyik a nemzeti alaptanterv felülvizsgálata. Bár Palkovics szerint a diákok követeléseinek jelentős része már megoldódott, vagy folyamatban van, a megszabott határidőt mégis irreálisnak tartotta.
A Tanítanék mozgalom vezetője szerint azonban nem történt lényegi változás az elmúlt években - a tüntetések ellenére sem. Demonstrálni fognak tehát a tanárok is - ahogy Törley Katalin fogalmaz, a diákoktól függetlenül, de őket erősítve. A Tanítanék mozgalomnál az verte ki a biztosítékot, hogy január elején több dermesztő intézkedés is érintette őket. Mint például az, hogy bevezették a Honvédelmi Intézkedési Tervet.
A tanártüntetés vasárnap délután 3-kor lesz Kossuth téren. Ezzel többek közt az a céljuk, hogy az oktatás ügye a választási kampány központi témája legyen.
Képünk forrása: Napi.hu/Szabó Zsuzsanna
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga