Az ápolóknak 21 százalékos béremelést harangozott be a miniszterelnök 2022 januárjától, ez egy hajszállal több, mint a bölcsődei dolgozóknak, a szociális munkásoknak, illetve a kulturális szektorban tevékenykedőknek tett ígéret, az ápolók mégis elégedetlenek - írja a 24.hu. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) elnöke szerint hiába kommunikálja a Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy jövőre egy ápoló átlagosan a két és félszeresét fogja keresni annak, mint amennyit 2016 előtt keresett.
Valójában a szakdolgozói bérek egyre durvábban lemaradnak az orvosi illetményektől, és a kezdő ápolói fizetés megint alig fogja meghaladni a bérminimumot. 2018 végén hirdette ki a kormány az újabb négylépcsős illetményemelést, azt azonban már nem verték nagydobra, hogy az emelés nem úgy megy majd, mint korábban, vagyis nem az éppen aktuális alapilletményre fogják számolni az emelést, hanem mindegyik évben a 2018-asra.
Így állt elő az a helyzet, ahogy míg Kásler Miklós emberi erőforrásokért felelős miniszter idén augusztusban 30 százalékos emelésről beszélt, addig Orbán Viktor októberben 21 százalékos béremelést jelentett be. Pedig mindketten ugyanarról beszéltek.
Most egy pályakezdő szakdolgozó kezdő illetménye a végzettségi szinttől függően bruttó 254-273 ezer forinttal indulhat. Az ő illetményük januártól 307-330 ezer forint lesz, miközben a bérminimum várhatóan 20 százalékkal, 261 700 forintra emelkedhet. Jelenleg egy tizenöt éve a pályán lévő diplomás mentőtiszt 384 ezer forint, egy mentőorvos pedig közel egymillió forint alapilletmény besorolással végzi majdnem ugyanazt a feladatot – hozott példát az aránytalanságra Balogh Zoltán.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért