Az VKF - amelyben a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Magyar Szakszervezeti Szövetség, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája vesz részt - és az OKÉT - amelyben az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma és a Hetedik Szövetség van jelen a munkavállalói oldalon - hétfőn közös közleményt adott ki. Ebben a szakszervezeti konföderációk határozottan kiállnak a béren kívüli juttatások megőrzése mellett.
A béren kívüli juttatások kiemelten fontos gazdaság- és társadalompolitikai célok megvalósulását segítik, így a munkaerő mobilitását, a családok támogatását, illetve az öngondoskodás különböző formáit. Ezek megszüntetése a munkaerő megtartása, az élet- és munkakörülmények javítása, az egészségmegőrzés és a hosszú távú öngondoskodás ellen hat - mutattak rá.
Kapcsolódó
Az érdekképviseletek kezdeményezik, hogy a VKF Monitoring Bizottsága, valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács az őszi nemzeti szintű bértárgyalásokon tárgyalja a béren kívüli juttatások kérdését, és javasolják egy újabb, több évre szóló bérekről és jövedelmekről szóló megállapodás részeként rögzíteni az új kondíciók szerint a kormány, a munkáltatók és a szakszervezetek között.
Több alkalommal is egységesen hívták fel a kormányzat és a közvélemény figyelmét a 2019. évi központi költségvetési törvény, valamint az adótörvényeknek a munkavállalókra nézve szerintük hátrányos módosítására.
Ismertették, a szakszervezeti konföderációk egyetértenek abban, hogy
a béren kívüli juttatások rendszerét szűkítő elfogadott törvények jelentős érdeksérelemmel és nettó jövedelemcsökkenéssel járnak a munkavállalók számára
a hatéves bérmegállapodás által elért eredményeket gyengítik, ugyanakkor a központi költségvetésben számottevő bevételt nem eredményeznek.
Bérből és fizetésből él? Ennek nem fog örülni!
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre