Jövőre, azaz 2019-ben a februárban érkező új ötszázassal befejeződik a 2014-ben indult bankjegycsere, a mostani ötszázasokat október végéig lehet majd használni, három jóval régebbi bankjegyeknél pedig 2019-ben jár le az utolsó határidő.
A mostani cserében érintett - 1997-ben elindított - sorozat előtti bankjegyek közül a lila Ady-portrés ötszázasok; a zöld Bartók-portrés ezresek és a barna Széchenyi-portrés ötezresek már régóta - egész pontosan 1999 nyara - nem számítanak törvényes fizetőeszköznek, de az úgynevezett "átváltási határnap" még nem jött el, jövőre viszont igen.
Kapcsolódó
Végső dátumok
- Az Ady-portrés lila ötszázast 2019. szeptember 1-ig,
- a Bartók-portrés zöld ezrest 2019. szeptember 1-ig,
- a Széchenyi-portrés barna ötezrest pedig 2019. július 27-ig kell visszavinni a Magyar Nemzeti Bankba.
![](http://www.napi.hu/showpic.php?p=/fototar/201812/orig/image1545914850.jpg&w=500)
A határidők lejárta után a szóban forgó bankókat már nem lehet beváltani, amennyiben a jegybank addig nem dönt a határnap meghosszabbításáról.
A három már bevont bankjegyekből az MNB tavalyi tájékoztatása szerint még jelentős mennyiség lehet a lakosságnál: akkor a lila ötszázasból 3 millió, a zöld ezresből 3,1 millió, a barna ötezresből pedig félmillió darab nem érkezett vissza a jegybankba.
Így az összérték több mint 7 milliárd forint. Lényeges azonban, hogy a jegybanknak a megsemmisült, elveszett bankjegyekről nincs konkrét adata. Így elképzelhető, az érintett bankjegyekből kevesebb van ténylegesen a piacon.
Mi a teendő?
Akinek van még e három bankjegy valamelyikéből, az kétféleképpen válthatja be újakra a Magyar Nemzeti Bankban.
Egyrészt személyesen a jegybank Budapest V. kerület Kiss Ernő u. 1. szám alatti pénztárában. (A nyitvatartási idő itt található.)
A másik megoldás, hogy a bevont bankjegyeket értéklevélben elküldi a jegybanknak a Magyar Nemzeti Bank 1850 Budapest címre. Ha az MNB szerint a beküldött bankjegyek becserélhetőek, akkor azok ellenértékét postai úton vagy átutalással fizeti ki az érintetteknek.
Legolvasottabb
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)