Az árstop július végi kivezetésével nem maradnak kedvezmény nélkül a vásárlók, és nem fenyeget az a veszély sem, hogy a hatósági árazással érintett alap-élelmiszerek ezután jelentősen megdrágulnak. Augusztus elsejétől a húsz termékcsoportot érintő kötelező akciós rendben a legkisebb előírt kedvezmény mértéke az eddigi 10-ről 15 százalékra nő. Az árstopos termékek átkerülnek ebbe a rendszerbe, vagyis továbbra is kedvezményesen lesznek kaphatók, csak a kedvezmény jellege lesz más. Ez azt jelenti, hogy az árstop kivezetésével nem jár rosszabbul a vásárló, hanem már egy szélesebb termékkörben jut engedményekhez – mondta a Napi.hu-nak az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Vámos György felidézte, hogy a június óta érvényes kötelező akciózásokkal egy olyan leárazási pályát jelölt ki a kormány, ahol szükségesnek tartja az árak csökkentését, hogy a családok olcsóbban jussanak hozzá egyes alapvető élelmiszerekhez. A feladat nem egyszerű, hiszen a kereskedők ebben az esetben is átadják az árengedményt a vásárlóknak, viselik az akciózás terhét.
Az árfeltüntetés mellett az előírt, minimális készletek és a beszerzési ár számítása az, amire különösen ügyelniük kell az üzleteknek, a szabályok összetettsége miatt – fűzte hozzá.
Megy is az árstop, meg marad is
Lekerül az ársapka a termékekről.Bővebben >>>
Az árstop félezer milliárd forinttal támogatta a családokat
A szakértő szerint a rendszer zökkenőmentesen működik, amiatt is, mert rugalmasabb, mint az árstop, amelynek kivezetésében szerepet játszik, hogy az infláció mostanra olvadni kezdett. Az sem titok, hogy tetemes veszteséget okozott a kereskedelemnek az árstopos hatósági árazás, mivel ezek az árak már jó ideje alacsonyabbak, mint az érintett alap-élelmiszerek beszerzési árai.
Az árstop a 2022. februári bevezetése óta, másfél év alatt több mint 500 milliárd forinttal támogatta a családokat a vásárlások során – jelezte a főtitkár, ami azt jelenti, hogy becslése szerint ekkora árbevételt engedtek át a kereskedők a fogyasztóknak.
A kötelező akciók eredményességét a júliustól érvényes árfigyelő rendszer is támogatja, amellyel egy valós idejű, azonnali lehetőséget kaptak a vásárlók az árkeresésre. Azaz, egy olyan tájékozódást segítő rendszerhez férnek hozzá, ahol napi gyakorisággal, a szó szoros értelmében élőben követhetik az aktuális árakat, akár az áruházi látogatás előtti utolsó pillanatokban, vagy amikor összeállítják a bevásárlólistát.
Az árfigyelő erősebb versenyt gerjeszt a piacon, és ezzel segíti az infláció letörését is. Az infláció letörésében több elem mozog egyszerre, így egyaránt sokat számít, hogy csökkennek az élelmiszeripari átadási árak, illetve az, hogy a kötelező akciós rendszerben számos terméket olcsóbban kell adni. Számítanak a kereskedők által meghatározott, piaci alapú akciók is – mondta a főtitkár.
A kisboltokat is befolyásolja
Vámos György kitért arra is, hogy az árfigyelő rendszerben a hat legnagyobb piaci szereplő (Lidl, Aldi, Tesco, Auchan, Spar, Penny) árait lehet követni. A rendszert figyelik a gyártók is, illetve a kisebb, önálló üzletek üzemeltetői, akikre kereskedelempolitikai okokból nem terjed ki kötelező erővel az árfigyelő, ezzel együtt befolyásolja őket a láncok árversenye. Továbbá, információt merítenek a hatóságok is, egyrészt követve az árak változásait, az infláció letörésének eredményességét, másrészt a szabályok megtartását.
A kisebb boltoknak is oda kell figyelniük az áraikra, ösztönző erővel hat rájuk a rendszer, mert a vevőik is követik a nagy láncok kínálatát, a kedvező vásárlási lehetőségeket. A kisboltoknak ugyanakkor megmarad az az előnyük, hogy elérhetők a lakóhelyek közelében, és személyes a kiszolgálás – jegyezte meg Vámos György.
Hozzátette: a minden élelmiszer-kereskedőre kötelező árstoppal szemben a kötelező akciózás csak a minimum egymilliárd forint éves árbevételű vállalkozásokra vonatkozik, amely szintén könnyebbséget jelent a legkisebb piaci szereplőknek. Emellett, a jogszabály lehetővé teszi, hogy ha egy adott termékkörben az üzletben nem árusítanak legalább ötféle terméket, akkor abban az árucsoportban nem kell érvényesíteni az előírt kedvezményt.
A kereskedők az infláció elleni intézkedéseket lényegében úgy könyvelhetik el, hogy ezek egyfajta befektetések annak érdekében, hogy visszatérjen a vásárlások lendülete, javuljon a bolti értékesítés volumene, és újra növekedésnek induljon a piac
– hangsúlyozta.
Jön a Szép-kártyás vásárlás
A kereskedelmi szövetség főtitkára kitért rá: augusztus elsejétől még egy intézkedés lép életbe, mégpedig a Szép-kártyák felhasználása a hideg élelmiszerek vásárlásakor.
A nyári forgalmat minden bizonnyal erősíteni fogja, hogy a jövő héttől beváltható lesz a Szép-kártya az élelmiszerüzletekben. Ez nem okoz olyan nagy feszültséget a vendéglátósok, szállásadók körében, mint ahogy attól korábban tartottak, mivel a szállásokat jellemzően már korábban lefoglalták a családok. Másrészt, mindig maradtak olyan, fel nem használt összegek a Szép-kártyákon, amit nem tudtak elkölteni, ez várhatóan apadni fog a lehetőséggel, élénkül a fogyasztás – mondta.
A tényekhez tartozik továbbá, hogy a gazdaság ösztönzését szolgáló cafetéria rendszerben mindig a bolti élelmiszer vásárlásra fordítható juttatások voltak a legnépszerűbbek.
Vámos György szerint ezzel a lehetőséggel, illetve az infláció érzékelhető fékeződésével, az egyes élelmiszerek árának tartós csökkenésével, vagy például az iskolakezdés közeledtével menetrendszerűen megnövekedő vásárlásokkal valószínű, hogy az elkövetkező időszakban javulhat a fogyasztási cikkek piacának helyzete.
Nyilván a döntő az, hogy a gazdaság egészének helyzete, ezen keresztül a jövedelemkiáramlás hogyan alakul, és miután a foglalkoztatás szintje magas maradt Magyarországon, van esély arra, hogy ha az infláció mérséklődik, akkor a fogyasztási piac erősödni fog – összegezte a szakértő.
(Thurzó Katalin)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Áll a bál Németországban: lelepleződtek a Merkel-éra sötét titkai
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Annyira kínos lett Elon Musk, hogy minden Teslát eladott az építőipari óriás

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel
