Mészáros Lajos urológus kormánypárti színekben került be a parlamentbe, és képviselőként legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy csökkentse az orvosok és ápolók bére közötti háromszoros különbséget, azonban a szakdolgozók utánpótlásával és képzésével kapcsolatos problémákkal is foglalkozna majd.
A képviselő szerint emellett szükség lenne olyan időseket kezelő intézmény létrehozására is, ahol foglalkozni tudnak a nem beteg, de legyengült idősekkel, akiket otthoni körülmények között a családtagok nem tudnak ellátni.
Kapcsolódó
A parlamentbe bekerülő egyetlen ellenzéki orvos, Komáromi Zoltán a DK színeiben fog politizálni. A képviselő leginkább azt szeretné majd elérni, hogy önálló képviseletet kapjon az egészségügy, és szintén fontosnak tartaná az ápolók, illetve a műszaki- és gazdasági területen dolgozók bérrendezését.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben