Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordul a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a K&H Bank Zrt. magyar állam ellen indított devizahiteles perében, amelyet egyben az Ab határozatáig felfüggeszt - jelentette be az ügyben eljáró bíró a hétfői tárgyaláson.
A végzés indoklásában a bíró kifejtette: azért fordul az Ab-hoz, mert álláspontja szerint az első devizahiteles törvény (2014. évi XXXVIII. törvény) több paragrafusa alaptörvénybe ütközik, sérti például a jogállamiság elvét, a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogot, valamint veszélyezteti a jogbiztonság elvét.
Az ítélőtábla indoklása szerint a jogalkotó az eljárási határidők szabályozásával kizárta a bizonyítási eszközök lehetőségét az eljárásból, leszűkítette a bíróság mérlegelési lehetőségeit.
A bíró rámutatott: az eljárásjogi feltételek biztosításának elmulasztása miatt a jogalkotás olyan közvetlen befolyást gyakorolt a magánjogi jogviszony elbírálására, ami összeegyeztethetetlen a bírói függetlenség alkotmányos elvével. A félnek a polgári perben biztosított rendelkezési jogának korlátozása sérti a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjogot is - tette hozzá a bíró. Súlyosan sérti a jogállamiságból fakadó jogbiztonság alkotmányos elvét, hogy a törvényi szabályozás hiányossága miatt kétséges a bíróság érdemi döntésének személyi és tárgyi hatálya - szerepel az indoklásban.
Sérti a hatalommegosztás alkotmányos elvét az állam szerepvállalása a polgári jogviszonyban az igazságszolgáltatás feladatát végző bíróságok előtti eljárásban, hiszen az állam más jogalanyokkal szemben kizárólag szervezetei útján létesít jogviszonyt - mondta a bíró. Az állam absztrakt jogalany, amely minden esetben meghatározott közhatalmi feladatkörében, meghatározott szervezetek útján, alkotmányos keretek között léphet közjogi vagy magánjogi jogviszonyba - emelte ki.
A felperes pénzintézet olyan alperessel szemben kívánja megvédeni jogát, mondta a bíró, amely a kölcsönszerződésben foglalt szolgáltatások teljesítésére és követelésére nem jogosított és nem köteles, nem tekinthető polgári jogalanynak. A törvényből nem derül ki, hogy a jogalkotó mely személyek csoportjainak jogait kívánja alakítani, hogy az ítélet hatálya mely személyekre, a személyek mely csoportjára terjed ki, ami veszélyezteti a jogbiztonságot - fejtette ki a bíró. A jogbiztonság követelményével szemben alapvető elvárás, hogy a döntés végleges hatályához, jogerejéhez semmilyen kétség ne fűződjön - jegyezte meg.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Leállt az M3-as metró
Mi lehetünk a megoldás: a teljes éves kvóta kimerült a BMW új modelljének megrendelései miatt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Botrány tört ki az áruház bezárása kapcsán, a SPAR az árrésstopot okolja