Nagyon közel kerültek egymáshoz az álláspontok az IMF-EU és a magyar kormány között. Nátrán Roland szerint csak egy felsővezetői döntéstől függ, mikor kezdődnek meg a tárgyalások, ami akár néhány napon belül is megtörténhet. A szakmai kérdésekben, az államháztartás állapotát, a bankrendszert vagy a pénzügyi felügyeletet érintő kérdésekben nagyon közeliek a nemzetközi szervezetek és a magyar kormány célja - nyilatkozta az NGM helyettes államtikára a Gazdasági Rádiónak.
Mint ismert a jövő héten Fellegi Tamács ugyan Washingtonba utazik, ám az IMF részéről hivatalosan nem kívánnak a tárca nélküli miniszterrel tárgyalni. Irina Ivascsenko az IMF magyarországi delegációvezetője csütörtökön elmondta: a mostani szakaszban nem várhatók tárgyalások a lehetséges, Magyarországgal kötendő készenléti hitel-megállapodásról, és nem terveznek a miniszter számára találkozót az IMF menedzsmentjével sem.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek