A vádirat szerint a szolnoki férfi és öt társa – az ügy vádlottjai – 2015-2019 között olyan számlagyárat működtetett, amely belföldi beszerzések látszatát keltve hamis számlákat biztosított fa- és fűrészáru kereskedelemmel foglalkozó cégek számára annak érdekében, hogy áfafizetési kötelezettségüket csökkentsék.
A férfi ennek érdekében adózási, jogi és üzletviteli tanácsokkal látta el társait. A számlagyártól kapott hamis számlák segítségével a cégek előnyösebb piaci helyzetbe kerültek, aminek eredményeként a vevőik kedvezőbben tudták megvásárolni a faárut, mintha közvetlenül külföldről szerezték volna be.
A vádlott e cégek havi forgalmából is részesedést kapott. Emellett a szolnoki férfi megbízásából társai Németországból nagy értékű, luxus gépjárműveket hoztak be áfamentesen mintegy 650 millió forint értékben, melyeket ő Magyarországon továbbértékesített. Ennek során a vádlott szintén a számlagyára hamis számláival valótlanul belföldi beszerzést „igazolva” kerülte el az adófizetést.
A bűnszervezet a költségvetést mintegy 400 millió forinttal károsította meg.
A férfi a bűnös pénzből további rendszeres haszonra szert téve, a hozzá forduló személyeknek kölcsönöket nyújtott jelentős kamat terhe mellett úgy, hogy a szerződésben kölcsönösszegként már a kamattal növelt összeg szerepelt.
A férfi egy ingatlan és cég adásvétele során nem riadt vissza attól sem, hogy alkalmi kapcsolatának felfedésével megfenyegetve, az eladóval egyoldalú, a vádlott számára egyoldalúan előnyös feltéteket biztosító szerződést fogadtasson el.
A már megindult nyomozásról tudomást szerezve a férfi adósait a tanúkihallgatásuk előtt fenyegetéssel arra kényszerítette, hogy hamisan azt nyilatkozzák, miszerint a részükre nyújtott kölcsön kamatmentes volt.
Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős kárt okozó költségvetési csalás, pénzmosás, jogosulatlan pénzintézeti tevékenység, zsarolás, továbbá kényszerítés hatósági eljárásban bűntettével vádolja és ezért vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy feltételes kedvezménnyel nem szabadulhat. Emellett az ügyészség a vádlottak bűnszervezet ideje alatt szerzett vagyonának elkobzását is indítványozza, amelynek biztosítására a nyomozás során több nagy értékű ingatlan és gépjármű zár alá vételére került sor. A letartóztatásban lévő férfi és a társai bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni - írta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram