Az irodalmi, tudományos, művészeti alkotásokat Magyarországon szerzői jog védi, ahogy a felhasználásukhoz kapcsolódó teljesítményeket is.
Amikor egy mű létrejön, automatikusan szerzői jogi védelem alá kerül, amely a szerző halálát követően még 70 évig él.
Ennek megfelelően 2023. január 1-jétől közkinccsé válnak többek között az 1952-ben elhunyt Molnár Ferenc írásai, köztük a legismertebb mű, A Pál utcai fiúk. Ugyanakkor a népszerű színművek, köztük az Egy, kettő, három, Az üvegcipő, A hattyú és a Liliom is szabadon felhasználhatóvá válik – nyilatkozta a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala az MTI-nek.
A jövő év elejétől szintén szabadon felhasználhatóvá válnak:
- Kempelen Béla újságíró magyar nemességet kutató alkotásai;
- Szász Gyula matematikus tudományos publikációi;
- a francia szürrealista alkotó, Paul Éluard költeményei;
- az irodalmi Nobel-díjas norvég Knut Hamsun;
- illetve a mexikói Mariano Azuela egyes regényei;
- valamint a Maja, a méhecske című gyermekkönyvet író német Waldemar Bonsels munkái is.
Fontos azonban, hogy a már említett 70 éves szabály csak az eredeti művekre vonatkozik, azok feldolgozásaira, átdolgozásaira nem. Tehát például A Pál utcai fiúk film- vagy musicalváltozata, valamint a Maja, a méhecske című rajzfilm és képregény nem számít még közkincsnek.
2024-ben majd olyan alkotók önálló művei válnak közkinccsé, mint például Dienes László szociológus, Márton Lajos festő, Sándy Gyula, Lauber László és Fábián Gáspár építészek, Kálmán Imre zeneszerző vagy Django Reinhardt dzsesszgitáros.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga