A döntés azt mondta ki, hogy az árfolyamkockázat esetében nem elégséges, ha egy pénzintézet általánosságban írt arról egy kölcsönszerződésben. A pénzintézetek kötelesek elegendő tájékoztatást nyújtani a kölcsönfelvevőknek ahhoz, hogy megalapozott döntéseket hozhassanak.
A Kúria úgy fogalmazott, hogy "rendkívül bonyolult jogkérdéseket" tárgyal az ítélet. Luxembourgban két magánszemélynek egy magyar bank elleni perében a Fővárosi Ítélőtábla által előterjesztett előzetes döntéshozatali kérelemben feltett kérdésekről döntöttek.
A polgári kollégium vezetője az ítélettel kapcsolatban felmerülő értelmezési kérdések megvitatására összehívja a Kúria elnöke által évekkel ezelőtt felállított konzultatív testületet, amelyben valamennyi ítélkezési szint ilyen ügyeket tárgyaló bírái képviseltetik magukat.
Az ítéletből mindenesetre már most megállapítható, hogy az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltételek tisztességtelensége érdemben vizsgálható, tekintet nélkül az ezt követően megalkotott forintosítási és más devizahiteles törvényekben foglalt rendelkezésekre.
Az ítéletből az is egyértelműen következik, hogy az adott ügyben eljáró bíróságnak kell megállapítania az eset összes körülményének vizsgálatával: a fogyasztó megfelelő időben és tartalommal kapott-e tájékoztatást az árfolyamkockázat viselésére vonatkozó szerződési feltétel gazdasági következményeiről.
Az ügy előzménye, hogy két magánszemély svájci frankban nyilvántartott kölcsönre vonatkozó kölcsönszerződést kötött egy magyar bankkal. A szerződés értelmében a havi törlesztőrészleteket forintban kellett megfizetniük, de e részletek összegét a forint és a svájci frank aktuális árfolyama alapján számították ki. Ezenfelül a kölcsönfelvevők vállalták, hogy viselik a két pénznem árfolyamának esetleges ingadozásához kapcsolódó kockázatot. Az árfolyam későbbi jelentős megváltozásának következményeként nagymértékben emelkedett a fizetendő havi törlesztőrészletek összege.
A kép forrása: Pixabay.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben