"A kormánypárti frakciók szétszedhetik a költségvetést"
Bod Péter Ákos, Csaba László és Kupa Mihály egyetértettek abban, hogy a kormány által beterjesztett költségvetés nem fogja meg rendszerszerűen a kiadási oldalt. Csaba László szerint ráadásul a kormánypárti frakciók módosító javaslatai szétszedhetik a költségvetést - hangzott el a köztévé Napkelte című műsorának mikrofonja előtt csütörtök reggel.
Kupa Mihály szerint a jövő évi költségvetés szigorú, bár ennél szigorúbb is lehetett volna, ha az állami kiadásokat jobban lefaragják. A bevételi oldalon a legnagyobb hiányosság, hogy túlságosan kettéválik a látható és elérhető jövedelmek adóztatása. Kupa szerint megint azok fizetnek, akik becsületesen bevallják a jövedelmeket. A kiadásoknál jól be lehet lőni a keretet, de most is fennáll a veszélye annak, hogy politikai okokból elfut a tervezés.
Csaba László szerint hosszú évek óta először van egyetértés a kormány és a közgazdászok között a kiinduló számok körül. A vita ott van, hogy a bevételeknél csak az infláció és az áfa emelés biztos, a többi bizonytalan - így például a vizitdíj 30 milliárdja kérdéses. Van egy kiadási nyomás, miközben a bevételek nem láthatóak.
A megszorításokat 9-12 hónap alatt kell megcsinálni, mert ha egy kormány ezt nem teszi meg a ciklus elején, akkor soha nem fogja megtenni. Csaba szerint a legnagyobb probléma, hogy a kiadásokat rendszerszerűen nem fogják meg, illetve, hogy a kormánypárti frakciók szétszedhetik a bevételeket és kiadásokat: egy kicsit erre, egy kicsit arra, ami nem túl jó.
Bod Péter Ákos szerint az Magyar Nemzeti Bank elemzői magasabb inflációt látnak, amiben lehet is valami. A közgazdász arra figyelmeztet, hogy a forint erősödése időleges is lehet, "bármikor bekövetkezhet egy negatív fordulat".
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.