Az EP a magyarországi felsőoktatási törvény módosításáról, a civil szervezetekre vonatkozó jogszabályok tervezett szigorításáról, a menedékkérők automatikus őrizetbe vételéről, valamint a médiapluralizmusról és az igazságszolgáltatás függetlenségéről tartott vitát, amelyen Orbán Viktor is részt vett.
A CEU-nak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Orbán Viktor az EP-ben azt állította, hogy a CEU elnök-rektora, Michael Ignatieff a diákoknak és tanároknak egy levélben azt írta: nem aggódik a Budapesten működő CEU bezárása miatt. "Ez hamis állítás. Az idézett levélben a rektor azt írta, hogy az egyetem a legnehezebb körülmények között is működni fog. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a CEU magyarországi léte ne lenne veszélyben" - tudatta az egyetem.
Véleményük szerint valótlan az is, hogy a törvénymódosítás privilégiumokat semmisít meg és a jogokat egyenlő módon újraosztja az egyetemek között. Már hetek óta kérdezik - írták -, hogy a CEU-nak milyen privilégiumai voltak a múltban és milyen új jogokat kaptak a magyar egyetemek a törvénymódosítás következtében.
A miniszterelnök most sem válaszolta meg ezeket a kérdéseket - tették hozzá. Arra hívták fel a figyelmet, hogy a CEU megdolgozott az akkreditációjáért, és a diplomák kiadásának joga nem privilégium. A felsőoktatási törvény módosítását "tiltakozás fogadta a magyar felsőoktatási szektor szinte minden részében" - áll a közleményben, amely szerint a törvénymódosítás és elfogadásának módja "a magyar felsőoktatás és a tanszabadság iránti tiszteletlenséget mutat".
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem