Az ukrán kormány határozatot fogadott el, amely megtiltja a tisztségviselőknek, hogy a háború ideje alatt alapos indok nélkül külföldre utazzanak – írja az MTI Denisz Smihal ukrán miniszterelnök pénteki bejelentését idézve.
"A parlamenti és az önkormányzati képviselők, az ügyészek, a bírók, valamint más tisztviselők csakis szolgálati utazás céljából léphetik át az államhatárt. Engedélyezett számukra a külföldi utazás megbeszélések, gyógykezelés, valamint kiskorú gyermekek ellátása céljából, de nyaralni nem mehetek külföldre" – fejtette ki a kormányfő.
Denisz Smihal hozzátette: vannak, akik még „a háború alatt sem értenek alapvető dolgokat", ezért hozott a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) határozatot, majd az elnök rendeletet a külföldi utazások kérdésében, most pedig a kormány hozta meg erről a döntést.
Az ukrán védelmi tanács január 23-án úgy döntött: a hadiállapot ideje alatt a köztisztviselők Ukrajnán kívülre csak üzleti célból utazhatnak. A döntés előzménye, hogy Olekszij Szimonenko főügyész-helyettes egy lvivi üzletemberrel és egy megyei tanácstaggal együtt Spanyolországba ment nyaralni.
Csütörtökön derült ki, hogy Mikola Tiscsenko, Volodimir Zelenszkij elnök pártjának, a Nép Szolgájának parlamenti frakcióvezető-helyettese Thaiföldre utazott. A közfelháborodást kiváltó utazás miatt kizárták a pártból és a parlamenti képviselőcsoportból is, noha Mikola Tiscsenko azt állította, hogy Thaiföldön nem nyaralt, hanem dolgozott: a helyi ukrán közösséget kereste fel.
A párt Kárpátalja megye felügyeletével megbízott parlamenti, mára leváltott képviselője, Mikola Tiscsenko tavasszal a mezőkaszonyi termálfürdőben tűnt fel partnerével, ami szintén nagy felháborodást váltott ki Ukrajnában.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben
Amerika húz, Kína fékez: furcsa fordulat a svájci órák piacán