A GeoNet országos földrengésfigyelő központ szerdán közölte, hogy szombattól kezdődően délelőtt 9 óráig összesen 922 földrengést észlelt az Északi-sziget középső részén fekvő Kawerau város közelében. A legnagyobb rengés 4,8-as erősségű volt.
A központ szerint noha úgy tűnt, hogy a földrengéssorozat elmúlóban van, a környéken élőknek még korai volna fellélegezniük.
Arra számítunk, hogy a földrengések gyakorisága összességében csökkenni fog, ám ezt nem tudhatjuk biztosan
– jelentette ki John Ristau szeizmológus.
Sziklaomlás és földcsuszamlás pusztítja a területet
A központ munkatársa felidézte, hogy a térségét 2018-ban és 2019-ben is megrengették a jelenlegihez hasonló „szeizmikus rajok”, ám 4-es erősségű földrengések ilyen mennyiségben eddig viszonylag ritkán fordultak elő. A központ szakértői a földkéreg aktív törésvonalak menti mozgásának tulajdonítják a rengéssorozatot, amely nem hozható összefüggésbe egyéb vulkanikus vagy geotermikus tevékenységgel.
Faylene Tunui, Kawerau körzet polgármestere közölte, hogy sziklaomlás és földcsuszamlások miatt lezártak néhány gyalogutat az érintett területen, ahol eddig csak kisebb, a lakóházakon esett károkról érkeztek bejelentések. A településvezető felhívta a lakosság figyelmét arra is, hogy a rengések folytatódhatnak.
Az ötmillió lakosú Új-Zéland az úgynevezett csendes-óceáni Tűzgyűrűn, egy szeizmológiai törésvonalon fekszik, ahol gyakoriak a földrengések és vulkánkitörések.
2011-ben súlyos földrengés rázta meg a Déli-szigeten álló Christchurch városát. A 6,3-as földmozgás 185 emberéletet követelt, és lerombolta a belváros nagy részét.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre