A magyar kormányfő egyebek között azt mondta: az európai főderalisták támadást intéztek a visegrádi négyek ellen, s „az eredményt mindannyian látjuk: a csehek lényegében átálltak, Szlovákia billeg, csak a lengyelek és a magyarok tartanak ki”.
Orbán Viktor szavaira szombat este a cseh kormányfő, valamint a belügyminiszter reagált. „Csehország szuverén állam, kormányom nemzeti érdekeinket védi. Önállóan döntünk arról, mit szorgalmazunk, támogatunk vagy mit akarunk megváltoztatni az Európai Unióban" – jelentette ki a cseh miniszterelnök, akinek szavait Václav Smolka kormányszóvivő tolmácsolta újságíróknak.
A kormányfő tusványosi beszédében sok kérdés mellett hangsúlyos szerepet kapott Kína dicsőítése és jövőbeli világvezető szerepének hangsúlyozása. Egyrészt azonban nem esett arról szó, hogy életminőségben a hatalmas ország talán soha nem éri utol Európát, és hogy van még egy ország, amely hamar Kína szintjére nőhet: India.
„Orbán (Viktor) máshoz volt szokva, mert Andrej Babis (előző cseh kormányfő) európai politikájában tőle függött. Ilyen értelemben frusztrációja érthető” – mondta Petr Fiala. Majd leszögezte: „az abszurd megbélyegzések azonban biztosan nem járulnak hozzá a közép-európai országok szükséges együttműködéséhez. Ellenkezőleg, ez kölcsönös tiszteletet követel meg” – tette hozzá.
Vít Rakusan kormányfőhelyettes és belügyminiszter a Twitter közösségi oldalon reagált a magyar miniszterelnök Csehországot érintő szavaira. „Az egyetlen változás, amelyen Csehország viszonya az Európai Unióhoz keresztülment az az, hogy az opportunizmusról áttértünk a konstruktív, közös értékeken alapuló európai politikára. Egyszerűen már nem az az álláspontunk, hogy adjátok nekünk oda a támogatásainkat, az eszeteket meg hagyjátok meg magatoknak” – írta a cseh miniszter a Twitteren.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Jön az ónos eső, figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat

Januártól jön a nagy változás a kórházakban

S&P: Ha jönnek az uniós pénzek, rendben lesz a magyar gazdaság

Durva szállodai számlákba futhat bele, aki nem figyel oda a foglaláskor

Előkerült a mézesmadzag - Ettől sokat javulhat a betegellátás
