Jelenleg Anglia az egyetlen, a G7-ek közül, ahol a kormány megakadályozza, hogy a helyi önkormányzatok vagy a polgármester idegenforgalmi adókat vessen ki – írja a BBC.
Skócia és Wales hamarosan különböző típusú adókat vezet be az elszállásolt látogatók kárára, az előbbi esetben a helyi önkormányzatok saját adót állapíthatnak meg a szállások napi díjának százalékaként. Ez az összeg 2026-tól Wales esetében éjszakánként 1,3 fontot fog kitenni.
Ennek mintájára London polgármestere is megragadná a lehetőséget, és kivetné a turistaadót, azokra az utazókra, akik legalább egy éjszakát a városban töltenek. 2024-ben Londonban vendégéjszakát eltöltők száma 89 millió főre emelkedett, ez a szám pedig idegenforgalmi adó révén
évente akár 240 millió font bevételt is hozhatna a városnak.
A Centre for Cities tanácsadó szervezet szerint London esetében inkább a százalékos vagy az átalánydíjas rendszer működhetne, mivel Nagy-Britanniában a szállodáknak nincsen a Franciaországban vagy Olaszországban megszokott csillagbesorolási rendszere.
A szervezet hozzátette, hogy az adó bevezetése valószínűleg nem lesz hatással a Londonba látogatók számára, hiszen a hasonló népszerűségnek örvendő úti célok, már korábban is bevezették az ilyen mértékű adókat.
Tömeghisztéria volt? Le kellett lezárni London legnagyobb repterét
Veszélyes anyag gyanúja miatt a Heathrow egyik terminálját este kiürítették és egy időre lezárták, a mentők húsz embert vizsgáltak meg a brit fővárosban. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben