A jó állapotban megmaradt csontvázat Thaiföld északi részén találták – írja az IFLSciense. A szakértők szerint az M. phunoiensis akár 2 méter hosszú is lehetett, vagyis akkora, mint egy oroszlán vagy egy láma.
A latin Minimocursor nevet onnan kapta, hogy a relatíve kicsi mérete mellet a lábai vélhetően a gyors mozgáshoz alkalmazkodott. A latin szó „legkisebb futót” jelent. Fogazata alapján az állat kizárólag növényekkel táplálkozhatott.
A Phu Noi ásatáson legalább 10 példányt találtak a kihalt élőlényből, amiből a szakértők azt feltételezik, hogy gyakori, elterjedt példány lehetett.
A kutatók Diversity-ben megjelent tanulmánya szerint a felfedezés új információkkal szolgál a késő jura és kora kréta kori biodiverzitást és biogeográfiát illetően. Hozzáteszik, a megmaradt csontok nagyrészét még preparálják, köztük egy másik koponyát is.
A tetemek rendkívül jó állapotban kerültek elő, Délkelet-Ázsiában egyetlen másik dinoszaurusz-fajt sem sikerült ilyen jó állapotban felfedezni. A szakértők a továbbiakban azon dolgoznak, hogy a jövőben jobban megértsék az egykori élőlény biológiai működését.
Csalni próbáltak a dinó csontvázzal
El kellett állnia a Christie's aukciósháznak egy Tyrannosaurus rex-csontváz árverésétől, miután egy ismert paleontológus szerint a csontváz egyes részei egy másik dinoszaurusz maradványaihoz hasonlítanak. A Shennek elnevezett, 1400 kilogramm súlyú, 4,6 méter magas és 12 méter hosszú, Montanában kiásott csontvázért mintegy 20 millió fontot (csaknem egymilliárd forint) vártak 30-án Hongkongban megrendezett árverésen. Bővebben-->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben