Az ukrán katonai hírszerző szolgálat vezetője, Kijril Budanov most épp azt állítja, hogy már több kísérlet is történt az orosz elnök megölésére.
„De mint láthatják, ezek a merényletkísérletek eddig nem jártak sikerrel" – jelentette ki Kirilo Budanov, akit a Die Welt idéz.
Kapcsolódó
Ugyanakkor az ukrán vezérőrnagy azt nem árulta el, hogy pontosan mire alapozza sarkos állítását. Ahogy arról sem tett említést, hogy az ő szolgálata vagy esetleg más kijevi titkosszolgálatok szőnek ilyen típusú merényletterveket Putyin elnök ellen.
Az ukrán katonai hírszerzés vezetője azzal is a történelmi párhuzamával is borzolta a kedélyeket, elsősorban a Kremlben, miszerint Vlagyimir Putyin már nem kompromisszumos figura, akit az orosz elit körében mindenki elismer. Ám mivel már több mint húsz éve van hatalmon, az oroszok félnek, hogy elveszítik. Ezért valami hasonlóra számít, mint ami 1953-ban Sztálin halála után történt.
Kirilo Budanov már korábban elhíresült provokációiról, amelyek a pszichológiai hadviselés részét képezik.
A Kreml azóta reagált is kijelentéseire: Dmitrij Peszkov szóvivő egyértelművé tette, hogy Putyin elnök biztonságát megfelelően szavatolni fogják a továbbiakban is, majd azt is hozzátette, hogy a kijevi rezsim fenyegetése nyilvánvaló, és azt komolyan veszik.
Putyin a pénzért hátba szúrja a saját oligarcháit is
Vlagyimir Putyin aláírta a progresszív adózás bevezetéséről szóló törvényt. A többkulcsos adórendszer vesztesei mindenekelőtt a tehetősebb oroszok lesznek.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Megvan, ki lehet Elon Musk utódja Ukrajnában

Figyelem, az minden nagyobb társasházat érint

Újabb Tisza-lelőhely zárt be, krízisállapot lépett fel

Kiderült a drámai igazság a magyar iparról: innen hogy lehet talpra állni?

OTP-sek, figyelem! Van egy új szám, amit most írjon fel!

Aki a Trump-adminisztrációban akar dolgozni, felkötheti a gatyáját

Hiába erőlteti Trump, még az ukrán ellenzék sem akar választást

Riasztó adatok derültek ki a mentősök kiérkezési idejéről

Elutasították Elon Musk keresetét, halálra keresheti magát az OpenAI
