hatóságok figyelmeztetést adtak ki, hogy a nap legmelegebb óráiban – 11 és 16 óra között – az emberek lehetőleg maradjanak az otthonukban. A hőség az utóbbi napokban többször áramkimaradásokat okozott. Az áramfelhasználás országos rekordot döntött, ami viszont a hálózati problémákat előidézte.

Helyenként az áramszolgáltatás 36 órán át szünetelt.

Az Enemalta állami áramszolgáltató vállalat szerint a hőség számos föld alatti kábelt megrongált. Háztartások és vállalkozások tízezrei maradtak energia nélkül, ami miatt sem a klímaberendezések, sem a hűtők nem működtek.

Számosan a földön aludtak otthonaikban, vagy a szabadban, illetve járműveikben a klímaberendezést járatva.

Az éttermeknek és bevásárlóközpontoknak több ezer euró értékű – hűtés hiányában megromlott – élelmiszert kellett eldobniuk.

Közben folytatódik a harc a tűzzel Rodoszon és Korfun.

Erős szél fúj a térségben, ami különösen megnehezíti a szárazföldi erők munkáját, miközben újabb fellángolásokat észlelnek. A mai várhatóan Rodosz számára is különösen nehéz nap lesz, mivel a Polgári Védelmi Főtitkárság által kiadott tűzveszély-előrejelzési térkép szerint a szigeten 5-ös készültség van érvényben – írja a görög Katimerini.

Nehéz a helyzet Karystosban is, ahol Platanistos és Potami Evia települések közelében tombol a tűz. Egy eltűnt állattenyésztőt keresnek, akinek már vasárnap, még a tűz kitörése előtt nyoma veszett.

Tovább ég a tűz Korfun, ahol a tűzoltóság szerint Palaia Perithia környékén voltak fellángolások. A tüzek oltásán a szárazföldi erők, valamint négy repülőgép és egy helikopter dolgozik, ezeket várhatóan egyéb légi eszközökkel is megerősítik.


Nem látni a hőség végét, nagyon nagy a baj a görögöknél

Folytatódik a hőség Görögországban, és a meteorológusok szombati közleménye szerint egyelőre nem is látni a végét. Az északi féltekén a hőhullám nem csupán a szárazföldi területeket sújtja, egy új spanyol kutatás szerint a Földközi-tenger vize is melegszik. Bővebben >>>