Azzal, hogy a Fehér Ház a kulcsfontosságú helyi törvényhozókra támaszkodik és támogatja az abortuszjogok kiterjesztését célzó jogszabályokat, azt reméli, hogy a demokraták félidős választásokon elért viszonylagos sikerét tovább tudja fokozni azáltal, hogy az abortuszra fűzi fel kampányukat.
A Fehér Ház Nemi Politikai Tanácsa áll az erőfeszítés élén, egy kormányközi ügyekkel foglalkozó csapattal és Kamala Harris alelnök irodájával együtt – írja a Reuters.
A csoportok rendszeresen tartanak stratégiai megbeszéléseket helyi választott tisztségviselőkkel, aktivistákkal és reproduktív jogokkal foglalkozó csoportokkal.
Besorolták az államokat az abortusz támogatottsága alapján
A Fehér Ház három nagy kategóriába sorolta az abortuszjogokért folytatott harcot az olyan politikailag eltérő államokban, mint Texas, New York és Észak-Karolina, és mindegyikre vonatkozóan kidolgozott egy-egy megközelítést – közölte két fehér házi tisztviselő és a kérdéssel foglalkozó tanácsadó.
Stratégiánk célja meglehetősen egyszerű: támogatni kell az állami és helyi vezetők intézkedéseit a hozzáférés védelmére és kiterjesztésére, de harcolni kell a korlátozások ellen is
– mondta az egyik tisztviselő.
Kamala Harris az egyik legfontosabb kampányfigura
A korábban nyilvánosság elől eltitkolt, színfalak mögötti erőfeszítés felkeltette az állami törvényhozók figyelmét a kormányzat által felajánlott támogatás mértéke miatt.
Egyes esetekben a Fehér Ház olyan államok kulcsfontosságú törvényhozóira támaszkodik, amelyekben fontos abortuszhoz kapcsolódó jogalkotási harcok zajlanak ebben az ülésszakban.
Észak-Karolina különös hangsúlyt kap, ahol a Fehér Ház úgy gondolja, hogy lehetősége van a korlátozások kivédésére.
Ezekkel a „sikerekkel” igyekszik a Biden-kormányzat növelni népszerűségét a választók körében, hogy megnyerje a következő elnökválasztást. A korlátozások elleni küzdelem érdekében a Fehér Ház együttműködik a tilalmak legyőzésén dolgozó szervezetekkel, Kamala Harris alelnök pedig elutazik az ilyen államokba, hogy összehozza az érdekelt feleket.
Kamala Harris, aki a félidős kampányban az abortuszjogok melletti vehemens kiállása miatt jó színben tűnt fel a demokraták előtt, a Fehér Ház jelenlegi erőfeszítéseinek kulcsszereplője.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem
