A magas hőmérséklet, a szeles időjárás és az elhúzódó szárazság miatt szokatlanul korán köszöntött be Görögországban az erdőtüzek szempontjából kockázatos időszak – figyelmeztettek szerdán a helyi hatóságok.
A polgári védelem szerint az erdőtűzveszélyes időszaka általában május elején kezdődik. Az elmúlt években is az egész országban súlyos tüzek tomboltak nyáron, és egyes esetekben lakott területeket is elértek.
A görög meteorológiai hivatal (EMY) közölte, hogy
a következő napokban helyenként akár 30 fokos hőmérséklet is várható. Krétán, a népszerű üdülőszigeten már szombaton is 34 Celsius-fokig emelkedhet a hőmérséklet. Az Égei-tenger térségében a szél is erős lesz. A szárazság, a szél és a magas hőmérséklet az erdőtüzek szempontjából nagyon veszélyes kombináció.
A görög tűzoltóság 2025. március 17-ig országszerte betiltotta a tűzgyújtást nyílt területeken, például a kerti hulladék és a növényi maradványok égetését. A gazdák semmilyen körülmények között nem égethetik el a kiszáradt növényeket. Hegesztési munkálatokat sem szabad a szabadban végezni.
Jelentések szerint hatósági ellenőrzéseket és járőrözéseket tartanak majd a a tűzfészkek keletkezésének és terjedésének a megelőzésére. A lakosokat felszólították, hogy tartózkodjanak a tűzzel járó szabadtéri tevékenységektől, például a grillezéstől.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Óriási kedvezményt kapnak a benzinesek, rég volt ilyen akció
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Összerúgják a port a britekkel is az oroszok, nem fogadják el a morális felelősséget
Soproni Tamás: A NAV csaphatna le az illegális szállásadókra