„Ma a béke oldalán állni, annyit jelent, mint érvényt szerezni a jognak. A béke nem kapituláció. A béke nem jelenti az elvek feladását" – hangoztatta a francia elnök, akit háromnapos németországi látogatásának kezdőnapján Frank-Walter Steinmeier német államfő fogadott Berlinben katonai tiszteletadás mellett.

„A béke azt jelenti, hogy lehetőséget kell adni egy országnak arra, hogy megvédhesse határait és szuverenitását" – jelentette ki Marcon hozzátéve, hogy egyebek között erről is szó esik majd a bilaterális védelmi- és biztonsági tanács keddi ülésén. Mint mondta, a tanácskozáson hangsúlyozni fogják, hogy „a végsőkig" segíteni fogják Ukrajnát abban, hogy ellenállást tanúsítson. 

Úgy fogalmazott, hogy Ukrajnát „felszerelik, elkísérik, kiképezik és felkészülnek minden forgatókönyvre, hogy tartós békét lehessen felépíteni, tehát egy olyan békét, amelyet a nemzetközi jog is tiszteletben tart".

Frank-Walter Steinmeier szintén úgy vélekedett, hogy nem szabad felhagyni Ukrajna támogatásával. Olaf Scholz német kancellár a nap folyamán úgy nyilatkozott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „imperialista álmaiért" a számos ukrajnai áldozat mellett havonta 24 ezer orosz katona sebesül meg vagy veszti életét.

Legutóbb 24 éve tett francia elnök hivatalos államfői látogatást Németországban. Macront felesége, Brigitte kísérte el Berlinbe.

Orbán Viktor: Na, hát ezt nem, ez az őrült ötletek egyik példánya!

Orbán Viktor rendszeresen felteszi a kérdést, hogy mennyi fegyverre és pénzre van szükség az oroszok kiszorításához Ukrajnából, és nem kap választ. A kormányfő szerint az, hogy a Nyugat és az Európai Unió folyamatosan pénzel egy olyan háborút, amiből ki kellene maradnia, a valaha látott legfelelőtlenebb dolog az életében. Az összeurópai hadsereg ötletét őrültségnek tartja a miniszterelnök.