Miközben a londoni parlament a dohánytermékek vásárlásának fokozatos betiltása mellett szavazott a közelmúltban, a Fehér Ház tovább halasztott egy dohányzással kapcsolatos intézkedést. Pénteken egy közleményben adták hírül, hogy elnapolták a mentolos cigaretták tilalmáról szóló döntést. Az elmúlt hónapok során immár második alkalommal – mutatott rá a The Guardian.
Arra nem tértek ki, hogy mikor kerülhet ez végül napirendre.
Világos, hogy még egyeztetnünk kell erről, és ehhez még igencsak sok időre lesz szükség
– mondta Xavier Becerra amerikai egészségügyi miniszter.
A Fehér Ház sokakkal egyeztetett az ügyben az elmúlt hónapokban,
- jogi szakértőkkel;
- kisebb vállalkozások tulajdonosaival és
- emberi jogi képviselőkkel
is tárgyaltak.
Az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatala (FDA) kétségtelenül nem lejtett örömtáncot a halasztás hírének hallatán, miután már több mint egy évtizede szorgalmazza a mentolos cigaretták betiltását. A hivatal szerint több százezer halálesetet lehetne megelőzni 40 év alatt ezzel az intézkedéssel. Az FDA több alkalommal is rávilágított már, hogy a mentol feledteti a dohányzással járó kellemetlenségeket, és nehezíti a leszokást. Ráadásul a hivatal szerint sok tinédzser is mentolos cigarettát szív.
Elemzők szerint az újabb halasztás hátterében választási taktikázás állhat. Joe Biden amerikai elnök ugyanis valószínűleg magára haragítaná a tilalommal a színesbőrű szavazókat. A statisztikák alapján ugyanis a színesbőrű dohányosok mintegy 80 százaléka mentolos cigarettát szív.
Az Európai Unióban 2020-ban lépett életbe a mentolos cigarettákra vonatkozó tilalom.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben
A forint máris megkezdte a csúszkálást