Húsz év folyamatos csökkenés után ismét emelkedik a tuberkulózis (tbc) okozta halálozások száma Európában – figyelmeztetett pénteken az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Az elsősorban a tüdőt károsító fertőző betegség 2021-ben már 27 300 ember halálát okozta Európában, míg 2020-ban ez a szám 27 000 körül volt.
A kontinens leginkább érintett országai Oroszország és Ukrajna voltak, előbbiben nagyjából 4900, utóbbiban 3600 tuberkulózisos halálozást jegyeztek fel.
Mi a magas halálozási szám oka?
Az emelkedő számokat a WHO szerint részben az magyarázhatja, hogy a koronavírus-világjárvány alatti leállások miatt a tbc-s esetek diagnózisa sok esetben elmaradt.
Ezenkívül növeli a tuberkulózisos halálozások számát az is, hogy egyre elterjedtebb a betegséget okozó baktérium gyógyszerrezisztens mutációja.
A WHO európai részlegéhez tartozó 53 országban 2021-ben mintegy 230 ezren kapták el a tuberkulózist, amelyet baktériumfertőzés okoz.
- A megbetegedettek összesített száma az előző évekhez képest csökkenést mutat.
- Az elhalálozások számában észlelhető növekedés viszont amiatt lehet, hogy a pandémia okozta zavarok következtében számos esetben túl későn vagy egyáltalán nem is diagnosztizálták a betegséget.
A WHO azt is kiemelte, hogy 2021-ben már három tbc-s esetből egyet a rifampicin nevű antibiotikumra rezisztens baktérium okozott.
Tavaly októberben az Egészségügyi Világszervezet arra figyelmeztetett, hogy a 2021-es adatok alapján – szintén húsz éve először – globális szinten újra emelkedni kezdett a tuberkulózisban megbetegedettek száma. Mintegy 10,6 millió tbc-s esetet regisztráltak világszerte, ami 4,5 százalékos emelkedést jelentett a 2020-as év adataihoz képest.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram