Csapata közlése szerint a 29 éves versenyzőtől Milánóban, a nyílt utcán lopták el luxus karóráját. Sainz vasárnap este éppen elhagyta belvárosi szállodáját, amikor fiatalok beszédbe elegyedtek vele, egyikük pedig valahogy megszerezte az órát.
A tolvajok öröme azonban nem tarthatott sokáig: a 18 és 20 év közötti három férfit röviddel az eset után Sainz járókelők segítségével elfogta, a spanyol pilóta pedig visszakapta a drága karórát, amelynek értéke olasz sajtóértesülések szerint 300 ezer euró (115 millió forint).
Nem életbiztosítás
Egyedül Londonban mintegy 6 ezer luxus karórát loptak el az elmúlt évben a brit rendőrség adatai szerint. Nyilvános helyen hordani őket tehát egyáltalán nem egy életbiztosítás.
Amir Khan, korábbi profi világbajnok bokszolótól tavaly fegyverrel fenyegetőzve raboltak el egy közel 32 millió forintot érő, Franck Muller karórát.
Pórul jártak
Nemrégiben Charles Leclerc F1-es pilótának és Mark Cavendish olimpiai bajnok kerékpárosnak is ellopták a Richard Mille óráját, ráadásul Cavendishnek nem is egyet, hanem kettőt. Ezek az órák méregdrágák, ami azt jelzi, hogy az utóbbi időben a tolvajok, akár szervezettek, akár nem, már nem elégednek meg a Rolex, Patek vagy Cartier márkákkal.
Karon hordjuk és jobb befektetés is lehet, mint a részvény
Egyre több vásárló szerint a márkás karóra már nem csupán egy drága kiegészítő. Különösen a fiatalabb vásárlók körében ugrott meg a kereslet.Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram