Az A kategóriás Bonarka Irodaközpont (képünkön) 8700 négyzetméteres C épületének megnyitásával a város immár 25 ezer négyzetméteres, modern irodakomplexummal rendelkezik a Bonarka városközpontban. A C épületet 98 százalékban már bérbe adták - közölte a cég. A TriGranit 2011-ben készítette el az irodakomplexum első, majd tavaly a második fázisát, hátra van még további kettő. A jövő év második felében megnyílik a már jelenleg is 70 százalékban bérbe adott, 164 ezer négyzetméteres GBA bevásárló- és szórakoztatóközpont is.
A fejlesztő cég Katowicében nyolc évvel ezelőtt építette meg első lengyelországi bevásárlóközpontját. Azóta a lengyel ingatlanbefektetése meghaladja az 500 ezer négyzetmétert, illetve megközelíti az egymilliárd eurót.
A 15 éves TriGranit Közép-Kelet-Európa legnagyobb ingatlanbefektetési, -fejlesztési és -üzemeltetési vállalata, amely a régió hét országában van jelen. A TriGranit Fejlesztési Zrt. több mint 2,5 milliárd euró értékben fejlesztett projekteket, és további 4 milliárd euró - többnyire vegyes hasznosítású - fejlesztés megvalósítását tervezi a következő években - áll a társaság közleményében.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga