A kormány egyetért azzal, hogy kiváltsák a felsőoktatási intézmények által használt, ppp-konstrukcióval érintett (azaz a magán- és a közszféra együttműködésével megvalósult) ingatlanokat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal előzetes véleményének figyelembevételével.
A kormány továbbá felhívja a pénzügyminisztert, hogy – az innovációért és technológiáért felelős miniszter bevonásával – a megvalósítás érdekében gondoskodjon 48 milliárd forint forrás biztosításáról a 2021-es költségvetés Gazdaságvédelmi Alap fejezet, gazdaságvédelmet szolgáló innovációs és technológiai fejezeti kezelésű előirányzatok felsőoktatási vagyongazdálkodási feladatok jogcímcsoport javára - derül ki a kormány pénteki határozatából. (Ezen jogcímcsoport kerete a költségvetési törvény szerint jelenleg 50 milliárd forint.)
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben