Az uniós közbeszerzési közlönyben megjelent eredményt a két ajánlatkérő, az NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. és a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás tette közzé.
A feladat részekét komplett hulladékkezelő művet kell építeni Adonyban és Székesfehérváron, továbbá folyókákat, illetve árkokat kell építeni Dunaföldváron, Dunaújvárosban, Gárdonyban, Móron, Oroszlányban és Polgárdiban.
A nyertesekkel (Mészáros Lőrinc és Paár Attila cégeivel) március 29-én kötöttek szerződést az ajánlatkérők.
Ajánlatot tett még a kaposvári Szemeco Építőipari és Kereskedelmi Kft. a budapesti Geohidroterv Kft.-vel közösen, továbbá a miskolci Mento Környezetkultúra Kft. is.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben