Alapvetően két fejlesztésről van szó, melyek szervesen illeszkednek abba a koncepcióba, melyet a szövetség a 2016-2024 közötti sportágfejlesztési stratégiában határozott meg - tudta meg a Nemzeti Triatlon Szövetségtől a portál.
A két fejlesztés 2018-ban és 2020-ban készülhet el, a cél pedig az, hogy "a tokiói olimpiát olimpiai pontszerzéssel vagy pontok szerzésével, a párizsi olimpiát pedig pont szerzéseken túl dobogós helyezéssel zárja a magyar válogatott. A Nemzeti Triatlonközpont és a Lupa-tavi edzőközponton túl, ezt követően 2024-ig további három helyszínre tervezünk edzőközpontot és professzionális versenyhelyszínt létrehozni: Tisza-tó, Velence és Balaton."
Kapcsolódó
A Lupa-tónál versenyuszoda, kerékpárpálya, kardió és erőnléti edzőterem, magaslati ház, benne edzőmedencével, futópadokkal, kerékpár-szimulátorokkal lesz. A költségekre nem válaszolt a szövetség. Egyedüli támpont a szövetség sportág-fejlesztési stratégiai, melyben azt írják, az új edzőközpontok és professzionális versenyhelyszínek 6 milliárd forintból valósulhatnak meg. A Lupa-tó 25 százaléka 2017 februárjában került Gerendai Károly tulajdonába, amiért 118 millió forintot fizetett.
A fotó illusztráció, forrása: Pixabay.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram