A használt ingatlanok egyik legfontosabb előnye továbbra is az ár: négyzetméteráruk jellemzően jóval kedvezőbb az új építésűekénél. Emellett ezek az ingatlanok gyakran nagyobb telken helyezkednek el, tágasabb elrendezésűek, masszívabb szerkezettel – vastag falakkal, stabil alapokkal – készültek.
A kilencvenes és kétezres években épült házak sokszor már korszerűbb technológiákkal készültek, így ideális alapot nyújtanak a felújításhoz. A vastag, tömör falazat például kiváló hőtároló képességgel rendelkezik, amit megfelelő hőszigetelési technológiákkal a mai igényekhez lehet javítani. Ez nemcsak a rezsiköltségek csökkentését, hanem az ingatlan értékének növekedését is eredményezi
– mondta Markovich Béla a Mapei Kft. ügyvezetője.
Kapcsolódó
Az állam is beszáll a költségekbe
Aki most venne ingatlant, jól teszi, ha körülnéz a régi építésűek között, mert 2025-ben két jelentős támogatási program is elérhető a családi házak energetikai korszerűsítésének elősegítésére.
Az Otthonfelújítási Program keretében a 2006 előtt épült házak tulajdonosai 1 millió forint önrész mellett akár 6 millió forint támogatást is igényelhetnek, részben vissza nem térítendő támogatás, részben pedig kamatmentes hitel formájában. Feltétel a legalább 30 százalékos energiamegtakarítás elérése, amely hőszigeteléssel, nyílászárócserével vagy fűtési rendszer korszerűsítésével teljesíthető.
Ezzel párhuzamosan az 5000 fő alatti kistelepüléseken élő gyermekes családok és nyugdíjasok számára külön támogatási konstrukció is elérhető: maximum 3 millió forint vissza nem térítendő támogatás mellett további 6 millió forint kamattámogatott hitel igényelhető.
Több energiát és több pénzt takaríthatunk meg
A valódi energiamegtakarítást és a hosszú távú értéknövekedést csak akkor lehet garantáltan biztosítani, ha komplett, minősített rendszerekben gondolkodunk. A jól megtervezett és szakszerűen kivitelezett hőszigetelő rendszer nemcsak az üzemeltetési költségeket csökkenti, hanem egyre fontosabb értéknövelő tényező az ingatlanpiacon is.
A vevők ma már tudatosan keresik a korszerű, energiatakarékos megoldásokat. Egy rendszergaranciával rendelkező hőszigetelés komoly előnyt jelenthet az értékesítés során, akár gyorsabb eladást és magasabb árat is eredményezhet
– tette hozzá az ügyvezető.
Felújítás előtt érdemes szakértői tanácsot kérni, mert a megfelelő megoldások kiválasztásán múlik az energiahatékonyság és a hosszú távú megtérülés is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Eltörölnék a Brexitet a munkáspártiak
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
Valósággá tette a Google a sci-fit: csak egy fejhallgató kell, nincs szükség többé nyelvtudásra
Végre: óriási mennyiségre szerződhet a Mol a horvát Janaffal