A nyílt tender eredményét a két ajánlatkérő, az uniós támogatású közműprojekteket lebonyolító állami cég, a Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft., valamint a jászfényszarui önkormányzata közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
Az ipari parknak óránként 120 köbméter vízre lesz szüksége, ezért fel kell újítani a meglévő három kutat és kell fúrni még két újat is. Ki kell építeni a vízkezelő technológiát (vas- és mangántalanítás), továbbá bővíteni kell a villamos alállomást is.
A nyertes Mészáros-céggel június elsején írták alá a szerződést az ajánlatkérők.
Ajánlatot tett még a közbeszerzésen az EuroAszfalt Kft., az Aqva-General Kft., továbbá az Alisca Bau Zrt.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben