A költségvetésből 6,3 milliárd forintot csoportosítanak át a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET) számára, hogy megvásárolja a legutolsó körben felajánlott ingatlanokat - derül ki a Magyar Közlönyben most megjelent kormányhatározatból. Még tavaly november 20-án jelent meg az a kormányrendelet, amely lezárta a programba való jelentkezést, de azokat, akik addig felajánlották az ingatlanjaikat, a NET befogadhatta.
A zrt. emellett kap félmilliárd forintot arra, hogy a meglévő ingatlanportfóliót kezelje, és egymilliárdot a működésére és egyéb kiadásokra. Az idei év legnagyobb feladata a társaság számára a meglévő szerződések további sorsának a menedzselése lehet. Szintén tavaly novemberi az a törvénymódosítás, amely lehetővé teszi az eszközkezelő programba belépett családok számára, hogy kedvezményes áron visszavásárolhassák az ingatlanjaikat.
Kapcsolódó
Az ezzel kapcsolatos tájékoztató levelet e hónap végéig minden család megkapja. Fontos tudniuk, hogy a levél kézhez vételét követően 60 napjuk van arra, hogy válasszanak a felajánlott lehetőségek közül. Ha nem nyilatkoznak, a háromszorosára emelkedik a bérleti díjuk - figyelmeztet a NET. A programba a korábbi tájékoztatások szerint 36 ezer család ingatlanját fogadták be.
Az ajánlat gáláns lesz, hiszen vételár alapját az az összeg adja, amit a NET annak idején az ingatlanért fizetett, ami nagyjából a piaci ár harmada volt, ráadásul levonják belőle a 2018. december 31-ig megfizetett bérleti díjakat is. A vételár megállapítása során az állam kamatot nem számít fel, sőt ha a vevő egy összegben fizet, további diszkontot ad, ami Budapesten és az agglomerációjában, valamint a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 15 százalékos, egyéb vidéki városokban 25, a községekben pedig 35 százalék. Részletekben is ki lehet fizetni a lakást, akkor ez a kedvezmény nem áll. Emellett olyan lehetőség is van, hogy a lakók bérlők maradjanak az ingatlanban.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga