A lakhatást segítő civil szervezet közleménye szerint elsősorban az önkormányzati tulajdonban lévő lakásokból történő kilakoltatások felfüggesztésének meghosszabbítása a sürgető. Emellett megfontolásra javasolják a teljes körű kilakoltatási moratórium meghosszabbítását legalább a fertőzésveszély elhárulását követő hónap 10. napjáig.
Utóbbit azzal indokolják, hogy akiknek a munkakörébe tartozó feladatai távmunkában nem teljesíthetők, várhatóan leghamarabb eddig az időpontig kaphatják meg első teljes értékű fizetésüket.
Javasolják továbbá, hogy az önkormányzatokra eső, a moratórium meghosszabbításából származó terhek viselésére a kormány különítsen el megfelelő forrásokat.
Otthon maradást javasol a WHO is
Az egyes előrejelzések szerint Magyarországon júniusban tetéző koronavírus-járvány kapcsán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt javasolja azon területeken élőknek, ahol a vírus jelen van, hogy amennyiben még ha csak enyhe tüneteket is tapasztalnak, mint például fejfájás, vagy orrfolyás, akkor is érdemes otthon maradni. Így elősegíthető az egészségügyi intézmények hatékony működése és az emberek egészségének megőrzése.Az április végén lejáró kilakoltatási moratórium miatt azonban számos család számára az otthon maradás nem lesz opció, és a kilakoltatás veszélye addig is további fokozott stresszt okoz a veszélyhelyzet tetejébe.
A Habitat közleménye hangsúlyozza, Magyarországon mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. A lakhatás hosszabb ideig történő garantálása fontos lépés a lakhatásuk elvesztésével fenyegetett, rendkívül kiszolgáltatott emberek, családok egészségének megőrzése érdekében. Ez egyúttal előmozdítaná a társadalom egészének védelmét, és az egészségügyi ellátórendszer túlterheltségének megelőzését, csökkentését is - olvasható a közleményben.
Koronavírus
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj