A közbeszerzési eljárás eredményét a kormányzati magasépítéseket lebonyolító BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A Mázsa tér egyik oldalán épül az új sportcsarnok és parkolóház, amelynek nettó és egyben hasznos alapterülete 30, 5 ezer négyzetméter és öt felvonó is lesz benne. A túlsó oldalon lesz az új uszodaépület, amelynek nettó és egyben hasznos alapterülete 15,1 ezer négyzetméter és két felvonó kerül bele. A kettőt egy 40,4 méter fesztávú acélszerkezetű, közút feletti tető köti össze.
A közbeszerzési munkákkal bőven ellátott ZÁÉV Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos építőipari vállalata, míg a Magyar Építő - a nyilvános cégadatok szerint - szintén milliárdos üzletemberekhez tartozik, a WHB-tulajdonos Paár Attilához, valamint az Épkar-tulajdonos Szeivolt Istvánhoz és családjához.
A nyertes cégekkel január 12-én kötött szerződést az ajánlatkérő. Indult még a közbeszerzésen a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. is.
A Napi.hu 2020 márciusban írt arról, hogy elkészültek a Kőbányai Sportcentrum, valamint a Mázsa téri sportcsarnok és uszodakomplexum kivitelezési tervei. Miután megkapta a szükséges állami támogatást Budapest Főváros X. Kerület Kőbánya Önkormányzata a sportcsarnok és uszodakomplexum fejlesztéséhez, a szükséges előkészítő munkákat és tervezési feladatokat a Főber Group egyik tagja, a Kreatív Magyar Mérnök Kft. látta el.
A Világgazdaság című lap már múlt év márciusában arról adott hírt, hogy a Magyar Építő és a ZÁÉV nettó 47 milliárd forintos közös ajánlata nyerte a kőbányai multifunkcionális sportcsarnok és uszoda építésének jogát. A szerződéskötésre azonban 2022. januárjáig várni kellet. A konzorcium alvállalkozóként a Közgép Zrt.-t is bevonná a munkába.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Megszólalt a rendőrség a magyar bútormaffia ügyben: nem menekülhetnek az elkövetők
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Végleg összeomolhat Ukrajna: orosz szakértő az energiahálózat szétbombázását sürgeti
Saját aranyukra fáj a németek foga