A Fundamenta-kutatás eredménye alapján az energiahatékonysági beruházások között kiemelt helyen szerepelnek a napenergia felhasználásával kapcsolatos beruházások, illetve az ezzel kapcsolatos igények.
Az összes válaszadó 33 százalékának szüksége lenne áramtermelő napelemre, 26 százalék meleg vizet előállító napkollektor telepítését tartaná fontosnak.
A válaszadóknak csak 3 százaléka jelezte, hogy már rendelkezik valamilyen napenergiát hasznosító eszközzel.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint 2021 minden eddiginél kedvezőbb lehetőségeket nyújt a lakosság energiatakarékossági beruházásainak.
Ezt részben azzal indokolják, hogy a gyermeket várók, illetve gyermeket nevelők otthonteremtési támogatásból is finanszírozhatják a napelemes rendszerek telepítését, így a beruházás költségének felét, legfeljebb 3 millió forintot utólag az állam visszafizet a beruházás összegéből.
Az év második felére az Innovációs és Technológiai Minisztérium egy újabb napelemes támogatás bevezetését is jelezte, ami a tájékoztatások szerint akár a beruházás 30-40 százalékát is fedezheti - tette hozzá a Fundamenta.
Az idei beruházást ösztönzi az is, hogy 2023 végéig lehet még csatlakozni a szaldó elszámolási rendszerhez, ami lehetővé teszi a napelemes rendszerek tulajdonosainak, hogy a megtermelt és elhasznált árammennyiség különbözete alapján számoljanak el. Igaz ez a pályázati pénzt igénybe vevőkre nem vonatkozik, ők 2021 második felétől már csak az ennél kedvezőtlenebb új elszámolási rendszerbe csatlakozhatnak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Indul a visszaszámlálás, így érkezik az extranyugdíj
Nem a garzonokat keresik: fordulat a lakásvásárlói trendekben