Az építőiparban évről évre megjelenő új technológiák fejlesztésénél egyre jelentősebb szempont lett a környezettudatosság, és az ilyen típusú megoldásokra állami támogatás is igényelhető. Az újHÁZ Centrum legfrissebb, 18-59 éves korosztály körében végzett reprezentatív kutatása betekintést nyújt a fenntartható építőipari megoldások megítélésébe és az igényelhető állami támogatásokkal kapcsolatos tájékozottságba.
A felmérésből kiderült, hogy a lakosság felének számít a környezetvédelem, mikor építkezésbe, felújításba kezd, közülük 7 százalék számára pedig ez az elsődleges szempont az otthonteremtésnél. Bár a kitöltők több mint háromnegyede a fenntartható megoldások telepítését jóval költségesebbnek tartja a hagyományos technológiák alkalmazásánál, 54 százalékuk szerint ezek a befektetések megtérülnek.
A megkérdezettek 40 százaléka egy éven belül, 22 százalékuk pedig ugyan nem a következő 12 hónapban, de tervez építkezni vagy felújítani. A kitöltők fele hallott már valamilyen formában a környezettudatos építőipari technológiákra lehívható pénzügyi támogatásokról: egyharmaduk az otthonteremtés során szeretne élni valamilyen állami forrással, erre a hajlandóság a felújítást vagy építkezést tervezők körében magasabb.
A napelem a legismertebb
A környezetbarát energetikai megoldások közül egyértelműen a napelem (91 százalék), a korszerű hőszigetelés (87 százalék) és a napkollektor (79 százalék) ismertsége a legmagasabb, de a hőszivattyú (56 százalék), az inverteres klíma (42 százalék) és az okostégla (36 százalék) is a népszerű technológiák közé tartoznak.
A válaszadók közel egyharmada a legköltségesebbnek a napelemet tartja a fenntartható megoldások közül, ezt követi a szintén kevésbé pénztárca-barátnak gondolt hőszivattyú (19 százalék), a napkollektor (18 százalék) és az okostégla (14 százalék). Ezeket a technológiákat a férfiak 72 százaléka, és a nők kicsit több mint fele ismeri. A válaszadók 47 százaléka 3-4, további 38 százaléka pedig 5-6 különböző zöld technológiát tud beazonosítani, míg 15 százalék mindössze 1-2 ilyet ismer. A kutatásban résztvevők szerint a föld és az agyag a leginkább környezetbarát (44 százalék), míg a betonnak és a mészkőnek a legrosszabb (3-3 százalék) a megítélése a kitöltők körében.
A piacon elérhető környezetbarát építőipari megoldásokról legtöbben az internetről – weblapokról, szakmai oldalakról – (70 százalék), a kitöltők majdnem fele a sajtóból, 32 százalékuk a közösségi médiából, illetve további 29 százalék pedig a családtól és barátoktól tájékozódik. A megkérdezettek mintegy ötöde olyan szakértők véleményét is kikéri a kérdésben, mint a barkácsáruházak és szakkereskedések munkatársai, vagy a kivitelezők.
Fontos a lakosság oktatása
Az újHÁZ Centrum tapasztalatai szerint az építőipar jövőjét az állam beavatkozása mellett, a fenntarthatóság határozza meg, éppen ezért ez egy olyan témakör, amiben kifejezetten fontos a lakosság edukálása. A környezettudatos technológiák és alapanyagok ára azonban magasabb az átlagnál, ezért a vásárlókat a kereskedésekben dolgozók nehezebben tudják motiválni ezek kiválasztására. Az újHÁZ Centrum adatai szerint az éves forgalmuk szempontjából legerősebb régiókban, azaz főként Budapesten és környékén, valamint a Dél-Alföldön a legkeresettebbek a fenntartható építőipari megoldások.
A kereskedés hálózat kínálatában a hagyományos építőanyagok mellett megtalálhatók többek között olyan energiatakarékos termékek, mint az okostégla, a korszerű hőszigetelés, vagy a szárazépítés környezetbarát elemei - innovatív építőlemezek, vakolatok, festékek, természetes beltéri és kültéri falburkolatok, illetve padlóburkolatok. Az újHÁZ Centrumnál szintén látható az a tendencia, hogy a szakemberek egyre gyakrabban alkalmazzák a kisebb környezeti terhelésű anyagokat: sok ház épül okostéglából, illetve népszerűek a vastagabb hőszigetelések is.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)