Egy hónappal cikkünk megjelenése után kedvező fordulat állt be egy balatonfüredi ingatlanfejlesztés ügyében. Írásunkban a füredi nagy fejlesztések közötti fiaskónak mutattuk be a Silver de lux Apartmanház Kft. projektjének történetét, ahol a beruházó kft. és a kivitelezést végző FÉSZ Zrt. közti vita csődeljáráshoz vezetett. Az ügyben érintettek közölték lapunkkal, hogy március 22-én a FÉSZ és a Silver de lux Kft. között egyezség született. Az eljárás megszűnésével az ingatlanok albetétesítése megtörténhet, ezzel a szóban forgó ingatlanok piacképessé vállnak, az albetétesítéshez kapcsolt vevői kifizetések pedig realizálódhatnak. A peren kívüli megállapodás értelmében a FÉSZ további követeléssel nem él. A teljes folyamat jogi lezárására március 22-től számítottan 60 nap áll rendelkezésre, amelyet tervezetten 2-3 hétre szeretnének lerövidíteni a felek.
Korábbi cikkünkben arról számoltunk be, hogy a város központjában, a tó partján elhelyezkedő épület ugyan lassan két éve kész, de a Silver de lux Kft. annak ellenére sem fizette ki a kivitelező FÉSZ munkáját, hogy az a vállalt feladatot teljesítette. A soproni székhelyű cég végrehajtási eljárást indított a beruházó cég ellen. A Silver de Lux eladta az apartmanokat, de a vevők tulajdonjoga nem került átvezetésre. A csőd miatt felvetődött annak lehetősége, hogy a lakások tulajdonosai az általuk már birtokba vett lakásokkal nem is rendelkeznek.
Kapcsolódó
A beruházó cég szerint a befejezési határidő több hónapos csúszása miatt jogosan tartottak vissza több mint 200 millió forintot. Megítélésük szerint a vagyonfelügyelő ugyanakkor csak a Silver de Lux Kft. tulajdonában levő wellness részleggel rendelkezik, a lakásokkal nem. Kérdésünkre akkor megerősítették: a vevők, vagyis a tulajdonosok érdekei nem forognak veszélyben, mert a földhivatalai nyilvántartásban minden tulajdonos széljegyen van, tulajdonosi bejegyzésükre várnak. Ez most a kivitelezővel történt megállapodást követően megtörténhet, így a lakások tulajdonosai is végre megnyugodhatnak.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Saját aranyukra fáj a németek foga
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben