A Pancho Aréna két évvel ezelőtt 3,6 milliárd forintból épült fel. Most fűthetővé teszik két, újonnan létesített edzőpálya talaját, egy kiegészítő beruházással együtt összesen 3,1 milliárd forintért - írja a Népszabadság. A fejlesztésre azért volt szüksége a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának, hogy növendékeik télen is tudjanak edzeni. A fejlesztés nem csak a pálya alácsövezését foglalja magába: többszintes, betonból és fából épülő hatalmas szerkezet is emelkedik a település sportkomplexuma mellett.
Innen, vagyis a gigantikus kazánházból fűtenék szabadtéri pályákat. Az átadás még az idei szezonban várható - tudósított az építésről a napilap. Az építményt a Makovecz Imre Alapítvány építészmérnöke, Dobosi Tamás tervezte, így a kazánház stílusában nem üt el a futballakadémia többi épületétől.
18 csapatunk van, nagy az igénybevétel - indokolja a beruházást az akadémia kommunikációs igazgatója - és nemcsak nyáron kell edzeniük a csapatoknak, hanem télen is, teszi hozzá.
Az akadémia az MLSZ-hez benyújtott sportfejlesztési programjából kiderül, hogy a 3,11 milliárd forintos beruházásához 2,25 milliárd forintnyi úgynevezett társaságiadó-támogatást (tao) kért. Ezt a labdarúgó-szövetség meg is ítélte. Ebből építik meg a kazánházat és a két fűtött pályát, vásárolnak egy traktort és egy buszt, valamint fejlesztik a Pancho Aréna biztonsági rendszerét. A beadványban megjelöltek egy kisebb összeget személyi jellegű és utánpótlás-nevelési feladatokra is - részletezi a támogatás elosztását a Népszabadság.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem
