A nyílt tender eredményét az két ajánlatkérő, a PIP Közép-Duna Menti Térségfejlesztési Nonprofit Kft., valamint a Paks és Térsége Közműfejlesztési és Beruházási Önkormányzati Társulás közölte az uniós közbeszerzési közlönyben.
A települési víziközmű kivitelezési feladatok ellátására szóló keretmegállapodás - egyebek mellett - a következőket foglalja magában: a meglévő települési, térségi szennyvíztisztító telep rekonstrukciós fejlesztése és kapacitásának bővítése, új szennyvízelvezető csatornahálózat építése legalább 24 kilométer hosszúságban és egy legalább 4 ezer köbméteres záportározó megvalósítása.
A nyertesekkel október 20-án kötöttek szerződést az ajánlatkérők.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért