A 56,5 ezer négyzetméteres (bruttó kiadható terület) budai bevásárlóközpontért 254 millió eurót (82,6 milliárd forint) fizetett az új tulajdonosa. Ezért az összegért a Mammut 1 81 százaléka, és a Mammut 2 100 százaléka lett az övé - olvasható a portálon.
Éppen 1 évvel ezelőtt, a 66 ezer négyzetméteres Arena Plazáért is 275 millió eurót adott a cég, ami az akkori árfolyamon is épp 82,5 milliárd forintba került. A vásárlással a NEPI a legnagyobb plázatulajdonossá lépett elő Budapesten. A NEPI egy dél-afrikai befektetési alap, mely retail és iroda ingatlanokat vásárol, fejleszt illetve üzemeltet a közép-kelet-európai régióban.
A kép forrása: Napi.hu/Hornyák Dániel.
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Leállt az M3-as metró
Indul az első rostálás a választás előtt
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak
Megint kaphat ajándékpénzt a véradásért