A TriGranit pénteki közleménye szerint az 500 000 négyzetméteres fejlesztés 20 hektáros területen valósul meg, tervezett értéke pedig 300 millió dollár. A beruházásról szóló szándéknyilatkozatot szeptember 8-án írták alá a 16. Nemzetközi Befektetési és Kereskedelmi Kiállításon Hsziamenben (Xiamen) - derül ki a közleményből.
A Putien város által kiírt tenderre a TriGranit a helyi tapasztalatokkal rendelkező kínai Antel ingatlanfejlesztő társasággal aláírt együttműködési szerződés alapján konzorciumot hozott létre, amely elkészítette a városrész átalakítására és fejlesztésére vonatkozó tervét. Az új városrészben irodákat, lakóépületeket, kulturális és kereskedelmi egységeket alakítanak ki.
Az aláíráskor Török Árpád, a TriGranit vezérigazgatója (képünkön) a közlemény szerint hangsúlyozta: "Európa egyik vezető ingatlanfejlesztő és -beruházó vállalata, a 15 éves TriGranit első kínai projektje bizonyítja, hogy egy stabil pénzügyi háttérrel, nemzetközi tapasztalatokkal és referenciákkal rendelkező regionális vállalat képes a távol-keleti piacon is komoly üzleteket létrehozni". Hozzátette: a TriGranit félmillió négyzetméteres ingatlanfejlesztését Kínában továbbiak követik a közeljövőben.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Ebugatta bírság várhat arra, aki nem figyel erre
Ezért nem költenek egyformán a turisták, még akkor sem, ha ugyanannyi pénzük van
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Milliókat spórolhatnak a magyar háztartások? Itt az új energiaprogram
Megemelte a limitet a Wise, de van egy csavar a történetben
Saját aranyukra fáj a németek foga