Továbbra is szokatlanul magas a zöldségek ára Európában és Észak-Afrikában. Ennek oka, hogy a szokásosnál tovább kitartó hűvösebb időjárás miatt a zöldségek később érnek, így késik a szezonjuk a legnagyobb európai és észak-afrikai zöldségtermesztő területeken. Az árak a következő hetekben egyre gyorsabban mérséklődnek.
Magyarországon nem késik az üvegházi, fóliasátras hajtatott zöldségfélék szezonja: április második felétől jellemzően már a hazai paprika, paradicsom és uborka határozza meg a kínálatot.
Az árak még mindig nagyon magasak, de érdemi csökkenéssel számolhatnak a fogyasztók az elkövetkező időszakban.
Ezért kerülnek ilyen sokba a népszerű zöldségek
Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) jelentése szerint március végén
- az uborka már 25 százalékkal,
- a fürtös paradicsom pedig 10 százalékkal
olcsóbb volt, mint február utolsó hetében, vagyis abban az időszakban, amikor hagyományosan kiürülnek az európai raktárak és a fogyasztók az egész évet tekintve a legmagasabb árakat tapasztalhatják.
A paprika ára március végéig nem csökkent, egy kilogramm tv paprika 1300 forintba került, jelenleg 1200 forint körül kapható.
A hazai szakmai szervezetek szerint lehetetlen előrejelezni, hogy mennyivel mérséklődnek a fogyasztói árak a következő hetekben.
A szezonális zöldségek árát nem befolyásolta érdemben az inflációs csúcs, minden évben a magas ár tapasztalható a szezon kezdetén, ami gyorsan csökken az egyre nagyobb mennyiségnek köszönhetően. A kertészetekben – hasonlóan szinte minden ágazathoz – az energiaválság komolyan megnövelte a kiadásokat.
Magyarországon az uborka, a paprika és a paradicsom ma már szinte csak üvegházi körülmények között terem, a szabadföldi fajták gyakorlatilag kikoptak, így az időjárás hatása jóval kisebb mértékben befolyásolja a termést. Az érést elsősorban a felhős és napos időszakok hossza határozza meg az üvegházakban.
A zöldségek ára még egyet lökhet az infláción
Az élelmiszerek fogyasztói árának emelkedése nemcsak Magyarországon eredményezett történelmi inflációt, hanem az EU legtöbb tagállamában, még ha a mértékek meg sem közelítik a hazait.
Belgiumban ismét 20 százalék fölé emelkedett az élelmiszer-infláció.
A helyi beszámolók szerint egy év alatt 89 euróval – közel 35 ezer forinttal – drágult egy átlagos, kétgyermekes belga család havi élelmiszerre fordított kiadása.
A bevásárlás összege havonta 520 euró, vagyis valamivel több, mint 200 ezer forint.
Franciaországban, Németországban, Belgiumban és Hollandiában az élelmiszer-inflációt átmenetileg az egekbe szökő zöldségárak nyomták meg. Belgiumban 2023 március elején
- az uborka 51 százalékkal,
- a hagyma 50 százalékkal,
- a jégsaláta 53 százalékkal drágább volt, mint egy évvel korábban.
A rossz időjárás és az energiaválság is érezteti hatását
Európa legnagyobb zöldségtermesztő országai közül egy átlagos esztendőben elsőként a spanyol termés márciusi, nagy mennyiségű érése indítja el a zöldségszezont. Ezt követően április elején a holland, majd április közepétől a magyar paprika, paradicsom és uborka is megjelenik a kínálatban.

Az idei évben ugyanakkor ez a rend felborult: a hosszan tartó hűvös és felhős időjárás miatt több héttel később érnek Spanyolországban a legkedveltebb zöldségfélék. A helyi termelők közepes szezonra számítanak, a kései szezonkezdet csak mérsékelt terméskiesést okoz.
Hollandiában is később érnek a hajtatott zöldségfélék. A világ egyik legnagyobb zöldségtermesztő országában az energiaválság miatt késik a szezon: a termelők a költségek mérséklése érdekében később ültettek, így az üvegházak fűtésén jelentős összeget spóroltak.
Több helyen elfogyott a zöldség
Március elején Nagy-Britanniában kellett bevezetniük az áruházláncoknak korlátozást a megvásárolható mennyiségre. Ennek oka elsősorban a Brexit volt, mivel az európai exportkészleteket továbbra is az EU-n belül értékesítették a kereskedők, kereslet ráadásul a megfogyatkozó készletek miatt bőven volt a közösségen belül is.
A brit zöldségválságot tovább súlyosbította, hogy Észak-Afrika legnagyobb zöldségtermesztő és exportáló országában, Marokkóban a termés szintén jelentősen elmaradt az átlagostól a termés. A sokéves átlagnál jóval hidegebb, majd hirtelen kánikulába forduló időjárás elsősorban a paradicsomnak ártott.
Marokkó emiatt a legfőbb muszlim ünnep, a ramadán időszakára kiviteli korlátozást vezetett be a hajtatott zöldségekre, elsősorban a paradicsomra, mivel ebben az időszakban kiemelten megnő a kereslet.
A lépéssel Marokkó a helyi termékek áremelkedését elkerülte, ugyanakkor a britek mellett több afrikai országban is zöldséghiányhoz vezetett.
Történelmi csúcsról történelmi mélységbe zuhanhat a zöldség ára?
Az elcsúszott szezonkezdet eredményeképp Magyarországon és Hollandiában egy időben érnek jelentősebb mennyiségben az üvegházas zöldségfélék. A szakemberek egyelőre nem tudják, hogy ez milyen hatással lesz az árakra.
Arra kevés az esély, hogy a hazai termelők megélhetését veszélyeztető mélységbe zuhannának az árak, mivel
a magyar paprika és paradicsom világhírű és túlkínálat esetén gyorsan értékesíthető.
Túlkínálat ugyanakkor szintén nem várható, hogy kialakul, mivel a kereskedők és a termelők ezen a termékpályán az elmúlt években jó gyakorlatokat alakítottak ki, és korrekt árakban állapotnak meg. Ezért a hazai láncok a szezonban csak magyar paprikát és paradicsomot árulnak, míg szezonon kívül a hazai méregdrágán és csak csomagolt kiszerelésben érhető el.
A zöldségeken és a gyümölcsökön kezdjük a spórolást
Az áremelkedés reáljövedelmekre gyakorolt kedvezőtlen következménye elsőként a zöldség- és gyümölcsfogyasztáson érhető tetten, mivel az európai fogyasztók a zöldségeken és a gyümölcsökön kezdik a spórolást – mutatott rá a Freshfel Europe.
Az európai friss zöldség- és gyümölcstermesztőket képviselő ernyőszervezet rámutatott, hogy a világjárvány kedvezően befolyásolta a fogyasztókat, és szemléletváltás indult az egészségtudatosság felé, ami a kereslet erőteljes növekedésével járt.
Az Európai Unió átlagos gyümölcs- és zöldségfogyasztása naponta fejenként 364,58 grammra nőtt 2021-ben, ami 2,19 százalékkal haladta meg a 2020-as fogyasztást és magasabb volt a megelőző öt év átlagánál.
A Freshfel ugyanakkor arra figyelmeztetett, ez a napi elfogyasztott mennyiség még mindig csaknem 10 százalékkal elmarad az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által javasolt legalább fejenként 400 grammos napi ajánlástól.
A Covid-19 járvány okozta kedvező fogyasztói szemléletváltás nem tartott sokáig: noha 2022-es adatok még nem állnak rendelkezésre, a korábbi gazdasági visszaeséssel járó időszakok tapasztalatai azt mutatják, ha szűkösebb lesz a családi kassza, első körben a friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztását csökkentik a háztartások.
Katasztrófa söpört végig a gyümölcsösökön
A gyümölcsök ára is jóval magasabb az elmúlt évekhez képest, ám az általános inflációnál kisebb mértékű volt az EU-ban a drágulás. Tavaly példátlan aszály pusztított Nyugat- és Dél-Európában, amely a citrusfélék termésmennyiségét nagyjából 35 százalékkal vetette vissza. A lime gyakorlatilag megfizethetetlenné vált, egy év alatt több régióban 100-200 százalékkal is emelkedett az ára. Ennek várható következménye, hogy az európai citrusszezon zárásával idén nem emelkedik drasztikusan a citrom, a narancs és a mandarin ára, míg egy átlagos évben tavasztól őszig jóval drágábbak a citrusfélék, és a déli féltekéről érkező import kapható.Magyarországon és a környező országokban a március utolsó, és április első hetében többször visszatérő keményebb éjszakai fagyok a legrosszabbkor érték a gyümölcsösöket: a barackfélék mellett néhol a szilva és a cseresznye is virágzott. A kiterjedt fagyok azokon a területeken is komoly károkat okoztak az ültetvényeken, ahol van kiépített fagyvédelem. Ausztriában a termelők a kajszi teljes pusztulásával számolnak, de több régióban már a később virágzó alma is súlyosan károsodhatott. A tavaszi fagykárok pontos mértéke május közepén lesz egyértelműen látható. Bővebben>>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ide költözik az új pápa: tíz szoba, orvosi lakosztály, függőkert és magánkápolna várja

Központi banki leállás történt: nem érkeztek meg a nyugdíjak?

Új lakhelyet választ XIV. Leó pápa

Pusztító parazita terjed Európában: átszúrja a bőrt, és megtámadja a létfontosságú szerveket
Vatikánváros 1: A rendszám marad, de új autóba ül XIV. Leó pápa

Csodaautóval furikázik Macron, csak neki van ilyen az egész világon

Mégis mi lesz itt nyáron? Katlanná válik Magyarország

Több mint tizedével több adót szedett be az állam

Felbukkant a veszélyes pók Magyarországon: bénulást okozhat a vele való találkozás
